Oldal kiválasztása

Ninjának állt a füredi tornatanár

Szerző: | 2017-12-20.

Mérlegelés nélkül jelentkezett a Ninja Warrior sportvetélkedőre, bár tisztában volt vele, gimnáziumi tanárként könnyen meg lehet ennek az árnyoldala is. Saját készítésű mászó falon gyakorol, naponta edz, és még mindig bosszús a kiesése miatt. Mozgai Péter a Lóczy gimnázium tornatanára.

Több ezren jelentkeztek az első magyar Ninja Warrior-ra, a világ egyik legkeményebb erőnléti és ügyességi versenyének hazai verziójára, amelyen bonyolult akadályokat és erőpróbákat kell leküzdenie a versenyzőknek.
Egy előválogatót követően végül a televíziós adásba 330-an kerültek, köztük a füredi Lóczy gimnázium testnevelő tanára. Mozgai Péter kettő akadálypályát hibátlanul teljesített, a harmadik pálya kétharmadánál esett ki, csak nüanszokkal maradt le a döntőről.

– Ismertem a versenyt korábbról, néztem róla több videót is. Amikor megláttam a magyar felhívást, nem is gondolkodtam rajta, azonnal jelentkeztem. Nem volt kérdés, hogy kipróbálom. Sok időm nem volt készülni, speciálisan edzeni, bíztam magamban, az ügyességemben. Attól persze tartottam, nehogy ciki legyek és már az első akadálynál leessek. Alig két hét alatt vették fel az egész műsort. Volt, hogy 10-12 órát kellett várnunk arra, hogy sorra kerüljünk, én például egyik alkalommal hajnalban jutottam a pályára, amikor azért nincs az ember a teljesítőképessége csúcsán – válaszolta kérdésünkre Mozgai Péter.

Elsősorban ügyesség, ruganyosság, erőnlét és koncentráció kell ahhoz, hogy valaki tudja teljesíteni az akadályokat. Fontos a technika is, talán a falmászás, a szertorna és az atlétika elemei, illetve ezek kombinációja áll legközelebb ahhoz, amire a versenyben szükség van. Nehézség volt az is, hogy a jelentkezők nem próbálhatták ki az akadályokat. Semmilyen előzetes információt nem kaptak arról, milyen faladatok lesznek, egyből a kamerák előtt, élesben kellett teljesíteni. A tornatanár mosolyogva mondja: a feladatokat bemutató külföldi ninják is nem egyszer leestek az akadályokról.

– Nagyon izgultam. Egyrészt nem vagyok hozzászokva, hogy az arcomtól pár centire mozgó kamerák előtt másszak, másrészt nagyon tartottam tőle, beégek, leesek az elején, kínos lett volna így visszajönni az iskolába a gimnazisták közé.

Az első adás után sok diák gratulált, a tanártársak is, ez jó érzés volt nagyon, később persze pár gimnazista megjegyezte: elég könnyen leesett tanár úr… A döntő pálya nagyon kemény volt, három beöltözött ninja mutatta be felváltva a gyakorlatokat, és még így is leestek párszor ők is – magyarázza a testneveléstanár.

Mozgai Péter novemberben született kislányával

A testnevelő tanár heti háromszor jár kosárlabda edzésre, sőt a füredi felnőtt csapat edzője is egyben. Emellett amikor az időjárás engedi, sziklát mászik, elsősorban a Koloskában vagy a Betekints völgyben lehet vele találkozni, teremben pedig ügyességi, gyorsasági falmászást gyakorol. Lakásának tetőteraszán saját kezűleg egy 45 fokos mászó falat is kialakított.

Négyfős veszprémi mászó csapattal indult végül a versenyen, Molnár Gergellyel, Strommer Lászlóval és Gyömrei Mátéval, aki a tizennyolc akadályból egyedüliként teljesített tizenötöt, ezzel meg is nyerte a vetélkedőt.

– Mindenképpen jelentkezem a következő versenyre. Ez nem kérdés. Óriási élmény volt, mint egy nagy játszótér, olyan az akadálypálya, de maradt bennem egy kis rossz érzés. Egy sima ügyességi elemnél estem ki, amit meg kellett volna csinálnom, hiszen pont az ügyesség az erősségem. Most már tudom, nem szabad kapkodni, mindig az adott feladatra kell koncentrálni. Folytatom azt, amit eddig csináltam, legfeljebb az alkaromat erősítem keményebben, mert azon rengeteg múlik. Bármelyik akadálynál leeshet a legedzettebb versenyző is, ez ilyen pálya, de érzek magamban annyi erőt, hogy legközelebb a legjobb húsz közé bejussak – mondta Mozgai Péter.

Videón a füredi ninja-jelölt.

A Japánból induló, de igazán népszerűvé az Egyesült Államokban váló vetélkedő, most kezd csak hódítani Európában. Az agilitás, az erő-állóképesség és a technika magas szintű ötvözetét megkövetelő verseny pár év alatt nemzetközi szinten komoly érdeklődést kiváltó televíziós sporteseménnyé vált. Eddig húsz országban rendezték meg, több tízezren jelentkeztek ezekre a versenyekre, de mindössze csak hatan tudták teljesíteni a végső akadályt is.

Mozgai Péter 34 éves, a szombathelyi tanárképző főiskolán, testnevelés-biológia szakon végzett. Versenyszerűen kosárlabdázott, hobbi szinten szertornázott, tíz éve foglalkozik falmászással. 2010-óta tanít testnevelést a Lóczy Lajos Gimnáziumban, ez év novemberében született meg kislánya.
Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
Augusztus

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004