Oldal kiválasztása

Újévi koncert varázsfuvolával

Szerző: | 2018-01-02.

Újévi koncert Mozart Varázsfuvolájával. A Klasszikus Zenei Estek koncertsorozat részeként a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt a városban.

Mozart utolsó operájával, A Varázsfuvolával kezdődik idén az újévi koncert. Az 1791-ben bemutatott, a szabadkőművesek szellemiségét megidéző, világhírű mű nyitányát szólaltatja meg a zenekar. Mozart darabjaihoz egyébként különösen erős vonzalom fűzi Izaki Maszahiro karmestert, így nem véletlen, hogy a zeneszerző legösszetettebb operájának részletei csendülnek fel a koncerten.

A hangversenyen Beethoven I. (C-dúr) szimfóniája illetve II. szimfóniája is elhangzik. A két szimfónia ugyan még magában hordozza elődeinek, Mozartnak és Haydnnek a stílusát, de már megmutatkoznak benne Beethoven egyéni vonásai is, amelyekről a kortársak is elragadtatással írtak: hatalmasnak, kolosszálisnak, lehengerlőnek nevezték a műveket.

Az est ifj. Johann Strausst, a keringőkirály műveivel zárul majd. A Kék Duna keringő vagy A denevér című operettet jegyző zeneszerző népszerűsége még édesapjáét is meghaladta, ő lett a leghíresebb keringőszerző, Bécs ünnepelt zenésze. Ebből, a kedélyes, könnyed, helyenként buja zenei világból ad ízelítőt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a január 6-án, szombaton, az Anna Grand Hotel dísztermében rendezendő újévi koncertjén.

Az Érdi Tamás zongora-estjével kezdődő klasszikusok koncertsorozat január 20-án zárul, a Kaláka Együttes Arany Jánost megidéző műsorával.

A több mint fél évszázada alapított Szolnoki Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője Izaki Maszahiro japán karmester. Az együttes repertoárja a barokktól a kortárs zenéig szinte minden stíluskorszakot felölel. Az elmúlt évtizedekben Európa számos országában koncertezett a zenekar, felléptek Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Finnországban, de Japánban is több alkalommal adtak hangversenyt.

Szolnok kulturális partnervárosa Balatonfürednek, a kapcsolat révén a Szolnoki Szimfonikusok immár harmadszor adnak koncertet a városban.

 

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred legfontosabb híreiről, programjairól, iratkozzon fel hírlevelünkre.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004