Oldal kiválasztása

Nagyobb Balaton régió

Szerző: | 2018-01-13.

A jelenleginél összetettebb programlehetőségek, egyedülálló turisztikai kínálat, családbarát szolgáltatások. Változások a Balatonnál.

A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) is csatlakozott a kormány meghirdette családok évéhez, az egyébként is családbarát balatoni régió a programkínálatában, termékfejlesztéseiben, szolgáltatásaiban még kiemeltebb figyelmet fordít majd a családokra – hangzott el a szervezet közgyűlésén. Hoffmann Henrik elnöke kiemelte: a szövetség is meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak.

– Végre megszűnt a rivalizálás az északi és déli part, illetve a városok között. A Nyitott Balaton mozgalom megmutatta, érdemes a nyári szezonon kívül is a Balatonra figyelni. A szövetség a jövőben meghatározó, megkerülhetetlen szereplő lesz a balatoni turizmus irányításban. A konzorcium segítségével pályázhatunk arra az egymilliárd forintos uniós támogatásra, amelyből létre lehet hozni a balatoni turizmus munkaszervezetét és a Balaton-márka egységes megjelenítését – hangsúlyozta az elnök.

A turizmusfejlesztési törvény némileg módosította a Balaton-régió területét: néhány kisebb település kiesett, viszont bekerült Veszprém, Eplény, Sümeg és a bakonyi területek. A Balaton így még összetettebb programlehetőséget tud majd nyújtani a jövőben, Közép-Európa egyedülálló turisztikai régiójává válva, figyelembe véve a következő években elkölthető 370 milliárd forintos fejlesztési forrást is – hangzott el a szövetség ülésén.

 

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred legfontosabb híreiről, programjairól, iratkozzon fel hírlevelünkre.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2018 >
Június 25
  • 25
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004