Oldal kiválasztása

Akadozik a balatoni nádaratás

Szerző: | 2018-01-22.

Várhatóan nem sikerül teljes egészében learatni a tervezett balatoni nádmennyiséget, mert az enyhe időjárás miatt nem valószínű, hogy befagy a tó – közölte Csonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.

Míg a korábbi években a tómedret kezelő vízügyi igazgatóság évi mintegy 3 millió forintot fordíthatott nádaratására, idén egy közfoglalkoztatási mintaprojektben 7,8 millió forint jut a feladat elvégzésére.

Csonki István beszámolója szerint a kézi vágáshoz szükséges eszközök beszerzése megtörtént, az aratásra szánt parti területek azonban a magas vízszint miatt és a fagy hiányában csak részben közelíthetők meg, ezért a tervezett ütemhez képest lassabban halad az aratás. Sokat segítene, ha az időjárás hidegebbre fordulna, de erre a rövid- és középtávú előrejelzések alapján nincs sok esély.

A Balaton 235 kilométeres partvonalán körülbelül 1200 hektárnyi, a Balaton védelme miatt stratégiai fontosságú nádas található, amelynek egyharmadát természetvédelmi célokból érintetlenül hagyják. A szakemberek szerint a többit vágásforgó rendszerben lenne célszerű aratni úgy, hogy 3-4 évente minden nádas megújulhasson. Az évente levágandó terület körülbelül 270 hektár lenne, de a beépítettség miatt sok helyen nem megoldható a nagyüzemi, gépesített vágás.

Két éve 115 hektárról, tavaly, amikor a Balaton hosszan tartó befagyása kedvezett a munkának, 132 hektárról sikerült a növényt learatni. Az elmúlt évben vízminőség-védelmi nádaratást 47,4 hektáron végeztek, tisztító nádvágásra 70 hektárnyi területen adott ki engedélyt a vízügy a kérelmező önkormányzatok, magánszemélyek és horgász egyesületek számára. Haszonnád aratás mintegy 14 hektáron történt – mondta a vízügyi igazgató.

Emlékeztetett arra, hogy a vízügynek tavaly még nem voltak eszközei az aratáshoz, így azt vállalkozókkal végeztette el. A mintaprojektben egy közfoglalkoztatási brigád, öten végzik idén a nádaratást. A gépbeszerzésnek köszönhetően az igazgatóság maga szeretné a feladatot ellátni az elkövetkező években – tette hozzá.

Az idei tervek szerint 70 hektárnyi területről vágják le a nádat a mintaprojekt közfoglalkoztatottjai az új kézi gépekkel, és legalább ekkora területet aratnak majd le a kérvényt benyújtók. Hogy ez sikerüljön, komoly fagyokra lenne szükség a február 15-i határidőig, ami az illetékes nemzeti park hozzájárulásával február végéig meghosszabbítható – mondta Csonki István.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004