Oldal kiválasztása

Fakivágások, fasorok cseréje

Szerző: | 2018-02-12.

A város évente mintegy tízmillió forintot költ a zöldterületek felújítására, az utcák fásítására illetve az elöregedett fasorok cseréjére. Az idei munkálatok már el is kezdődtek. Minden kivágott fa helyett ültetnek újat.

Már zajlik a városban a zöldterületek, parkok, fasorok gondozása és a sérült, menthetetlen, elöregedett, csonka vagy éppen balesetveszélyes fák gallyazása illetve kivágása.
Az utcai fasoroknak az ökológiai, környezetvédelmi, árnyékolási funkciók mellett esztétikai, díszítő szerepe is van, ezért az önkormányzati rendelet előírásainak megfelelően minden esetben pótolják a kivágott fákat, azok törzsátmérőjének megfelelően.

A Probio Zrt. végzi ebben az évben is a munkálatokat, a legtöbb beavatkozás a Kiserdőben történik majd. Az ide telepített fekete fenyők a klímaváltozás okozta csapadékszegény és forró nyarakhoz nem tudtak alkalmazkodni, legyengültek, ráadásul kártevők is megtámadták törzsüket. A kiszáradt, illetve száradásnak indult fákat itt kivágják. A vadgesztenyék, juharok és kőrisek az elmúlt évek viharainak következtében is nagymértékben károsodtak, több közülük erősen odvasodott, ezeket az egyedeket is kivágják.

A Perczel Mór utca északi oldalán található  juhar fasor  a nagyfeszültségű légvezeték alatt történt folyamatos csonkolások miatt annyira deformálódott, hogy teljes cserére van szükség.  Az új ültetés során olyan fafajtát telepítenek majd, amelynek mérete és alakja nem zavarja a kábeleket és az utca forgalmát.
Ugyanez okoz gondot a Köztársaság utcán is, ahol a díszkörte fasort viselte meg a többszöri, erős visszametszés. Az utóbbi években ráadásul a tűzelhalás betegség is károsította ezeket a fákat, ezért az egységes utcakép kialakítása érdekében itt is megtörténik a fák szakaszos, több lépcsőben történő cseréje.

A Szabadság utca két oldalán található platánsorban négy odvas, csavarodott, száradásnak indult fa van, a több éve tartó kezelések ellenére veszélyessé váltak, így ezeket szintén kivágják és pótolják.

A Koloska patak mederburkolattal ellátott alsó szakaszán a burkolatot veszélyeztető vagy azt már jelenleg is károsító nyárfákat szintén eltávolítják.

Az önkormányzati rendeletben előírt pótlások részben már megtörténtek az arácsi városrészben található Magyare köz, a Galagonya és Rozmaring utcák, valamint a Temetőköz és a kerékpárút mellett ültetett közel kétszáz darab, többször iskolázott sorfa és ötven darab örökzöld telepítésével.

A Probio a munkálatokat a Kiserdőben, a Perczel Mór-, a Köztársaság-, a Szabadság-, és a Mikes Kelemen utcákban végzi majd, az ezzel járó kellemetlenségek, időszakos útlezárások miatt kérik a lakosság türelmét és megértését.

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred legfontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004