Oldal kiválasztása

Balatonfüredi lesz az ország tortája?

Szerző: | 2018-03-03.

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Magyarország Tortája pályázatot. A kezdeményezés évről évre egyre népszerűbb, a díjnak nagy presztízse van a hazai cukrászdák között.

Ezúttal mintegy harminc torta közül választotta ki a zsűri azt a hatot, amelyek esélyesek lehetnek a díjra. Elsősorban a kreatív ötleteket díjazta a zsűri, azokat a tortákat melyek csak természetes alapanyagokat tartalmaznak.

A balatonfüredi cukrász, Bergmann Nándor, két tortájával is érdekelt a döntőben. Így az Aranyalma illetve a Hamvas szilva tortának (képünkön) komoly esélye lehet a győzelemre.
A füredi torták a dunaföldvári cukrász Tóth Norbert Szimpla nevű tortájával, a komáromi Sztaracsek Ádám Komáromi kisleány valamint a Hunyadi gesztenyés süteményeivel, és a nagykőrösi Marsa Éva Heléna Velemi vaníliás gesztenye tortájával versenyeznek a fődíjért.

A verseny korábbi győzteseit illetve nagy múltú cukrászdák cukrászmestereit felvonultató szakmai zsűri háromfordulós értékelés után hirdeti majd ki a győztest. Újrakóstolják a kiválasztott legfinomabb hat tortát, konzultálnak a készítőikkel majd végül pontozással választják meg a győztest.

Magyarország Tortáját az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először a nagyközönség, az ország számos cukrászdája árusítja majd a díjazott süteményt – olvasható a pályázat közleményében.

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred legfontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2018 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
23
  • 20:00 -22:00
    2018.07.03
    Anna Grand Hotel

    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Katona József Színház előadása.

45678
9101112131415
1617
  • 10:00 -23:00
    2018.07.17-2018.07.22
    Tagore sétány

    Balatonfüred, Tagore sétány

    Operafüred, prímásverseny, szívhalászat, utcabál.

     

1819202122
23242526272829
  • 17:00 -20:00
    2018.07.29
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Klimó Károly tárlatvezetése, Dresch Quartet koncert.

30
  • 18:00 -20:00
    2018.07.30
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Madaras Gergő karmester és felesége Győri Noémi fuvolaművész koncertje.

  • 20:00 -22:00
    2018.07.30
    Kisfaludy Színpad

    Balatonfüred, Tagore sétány

    Egy este híres operák jegyében.

31     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004