Oldal kiválasztása

Füredi Tavaszi Fesztivál – Hosszú hétvége programokkal

Szerző: | 2018-03-11.

Tavaszi hosszú hétvége és a város a maga megunhatatlan kulisszájával, programjaival. Megelevenedő márciusi forradalom, reformkori séta, fáklyás felvonulás a hangulat kedvéért. Szalonna és Bandája koncert, színházi előadás, és a költő zseni versei-Hobo modorában.

 

Március 15. és 18. között rendezik meg a városban az VI. Füredi Tavaszi Fesztivált, amelynek keretében ismét megelevenedik az 1848-1849-es márciusi forradalom, hol másutt, mint a reformkori városrészben. Kéri Kitty, Szalma Tamás valamint Kalló Zoltán közreműködésével, a Jókai hajóról leszálló Noszlopy Gáspár seregét követhetjük majd a parton.
Lesz forradalmi haddelhadd a Balatonfüred Néptánc Együttessel, bábszínházi előadás,
egy monodráma segítségével pedig Szendrey Júlia alakja és gondolatai is megidéződnek. A Jókai obeliszk elől fáklyás felvonulás indul.

Itt lesz Pál István azaz Szalonna és Bandája. A Magyar Örökség díjjal kitüntetett zenekar, hivatásként választotta a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. A zenekar tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai, akik a füredi koncertjükön is a Kárpát-medence leggyönyörűbb muzsikáit szólaltatják majd meg.

A Füredi Tavaszi Fesztivál részletes programja itt.

Szombaton a Vaszary Alkotóműhelyben Zalka Imre vándorfotográfus várja azokat, akiket érdekelnek a korabeli fotóeljárások. A program izgalmasnak ígérkezik, hiszen a Petőfi Sándorról egyetlenként fennmaradt fotó mintájára a korabeli technikához hasonló képet alkot majd a fotográfus.
Idén is lesz Pörköltészet, amolyan irodalmi menza, este pedig a Könnyek nélkül című zenés est tárja elénk az ország egyik legszebb és legnépszerűbb színésznőjének, Muráti Lilinek az életét.

A fesztivál vasárnap zárul, népi játszótér várja a kisebbeket, hogy aztán délután Ady Endre dörgedelmeit hallhassuk Földes László, Hobo előadásában. A sajátos költői estről részletek itt.

A különböző műfajokat felvonultató fesztivál minden esztendőben a megújulás, a tavaszi újjáéledés üzenetét hordozza, így lesz ez idén is.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004