Oldal kiválasztása

Már kaphatók a jegyek az Anna-bálra

Szerző: | 2018-03-19.

Már rendelhetők jegyek az idei 193. Anna-bálra. Az újdonságokat is tartalmazó eseményre közel ötszáz vendéget várnak, köztük neves sportolókat, énekeseket, színészeket. A hagyományos báli belépők mellett ezúttal is lehet sétálójegyeket váltani.

A báli belépők 70 ezer forinttért kaphatók, a jegy tartalmazza a welcome drinket, az ötfogásos exkluzív báli vacsorán valamint a báli programokon való részvételt. A hagyományoknak megfelelően minden hölgy sorszámozott herendi porcelánszívet kap ajándékba.
Az ülőhellyel nem járó sétálójegyek, 25 ezer forintba kerülnek, ez is biztosítja a bálon való részvételt, a hölgyeknek pedig a sorszámozott herendi porcelánszívet. Ezekből összesen csak száz jegyet értékesítenek.

Évek óta rendkívül nagy az érdeklődés a bál iránt, már tavaszra rendre elfogynak a belépők, érdemes tehát minél előbb megrendelni azokat. Jegyek egyelőre csak online az Anna-bal honlapján igényelhetők itt.

A július 21-én tartandó eseményt a hagyományoknak megfelelően az Anna Grand Hotel termeiben és patinás udvarában rendezik meg. Jellemzően nyolcfős terített asztalok fogadják majd a bál vendégeit, az udvarban pedig a korábbiakhoz képest több kerti bútort és könyöklő asztalokat is elhelyeznek a szervezők. Újdonságként drink bár is működik majd.

Szintén újdonság, hogy a hotel emeletén klasszikus zenére táncrendet tartanak, egy vonós zenekar a helyszínen húzza majd a talpalávalót.

Az Anna-bállal párhuzamosan a Blaha utcában ezúttal is utcabált rendeznek. Még több szolgáltatás, látványos dekoráció, könnyed hangulat és koncertek – az ígéret. A tavalyi alkalomhoz képest ezúttal puhább dresszkód lesz az elvárt öltözék.

Az Anna Fesztivált, a hagyományos kísérő programokkal, július 17-22. között rendezik meg, lesz szívhalászat, prímás verseny és operagála. Idén látványos lovas program is várja az érdeklődőket. A Nemzeti Lovas Díszegység lovasai mellett a hazai történelmi ménesek, a Mezőhegyesi Állami Ménes, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok egy-egy ötösfogata állomásozik majd a városban. A fogatok részt vesznek a bál díszes felvonulásában, de ezúttal a híres ménesek fogataival bárki sétakocsikázhat egy kört Füreden.

A báli asztalok elhelyezése itt látható. További információ: balatonfured@tourinform.hu e-mail címen vagy a +36 87 580 480-as telefonszámon.

[bs-white-space desktop-ws=”32″ tablet-ws=”16″ mobile-ws=”10″][/bs-white-space]

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred fontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Június

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004