Oldal kiválasztása

Idén is megfőzik Jókait

Szerző: | 2018-03-27.

A Jókai Napok elmaradhatatlan gasztronómiai eseményét, hűen a nagy író szelleméhez, idén is megrendezik. A helyszín ezúttal is a hangulatos Koloska-völgy. A városhoz több szállal kötődő Jókai Mórnak állít emléket immár több, mint húsz éve a rendezvény sorozat, amely egyben Balatonfüred egyik emblematikus eseménye.

A kulturális programok mellett az egyik legnépszerűbb rendezvény a Jókai-bableves főzés a Koloskában. Tavaly mintegy hatvan csapat főzött, ennyiféle Jókai-bablevest lehetett kóstolni.

A XXVII. Jókai Napok programjaként, idén 15. alkalommal rendezik meg a nagy közönségsikernek örvendő Jókai-bableves főzőversenyt, melyre 3 fős csapatok nevezhetnek. Részletes program itt.

A főzőversenyt április 28-án, szombaton, 10 órától tartják a Koloska-völgyben. A völgy természetvédelmi terület, ezért a szervezők kérik lehetőség szerint a műanyagok mellőzését, sőt a zsűrizésnél és a kínálásnál szempont lesz a környezetvédelem.

Ezúttal is nemcsak a bablevesek versenyeznek, hanem a legötletesebb elnevezésű csapat is díjat kap. A versenyre nevezni április 13-ig lehet.
Itt letölthető a jelentkezési lap.

A főzés kezdési időpontja reggel 9 óra, az eredményhirdetés 15 óra körül várható.

Csapatonként egy autóval lehet behajtani a Koloska-völgybe, ott is csak a kijelölt parkolóba. Autóval parkolni a Vásárcsarnok parkolójában, a Huray utcai nagy parkolóban és a balatonarácsi vasútállomás melletti parkolóban lehet. A közeli autóbuszmegállókból helyi járattal lehet eljutni a főzés helyszínére. (A menetrendről a rendezvény előtti napokban itt tájékoztatást adunk.)

A főzőversennyel kapcsolatban bővebb információ alább csatolva. Felvilágosítás a 87/788-456 vagy a 06/30-378-1231-es telefonszámon.

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred fontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2024 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004