Oldal kiválasztása

Szomjas György: repül a zenével a közönség

Szerző: | 2018-04-13.

Színpadon Ferenczi György és a Rackajam zenekar, az élőben eljátszott blues és népdalok között Szomjas György legendás betyárfilmjeiből vetítenek részleteket, Kovács Norbert "Cimbi" koreográfus és táncosai pedig eközben meg is elevenítik a történeteket. Megidézett betyárvilág, mindenféle édeskés nosztalgia nélkül.

Az előadás két éve fut a Nemzeti Színházban nagy sikerrel, eddig több mint húszezer nézője volt.

– Lesz rock zene, népzene, sőt a kettő együtt, filmvetítés, árnyjáték, tánc, korabeli krónikák elmesélése – ez egy komplex kompozíció. Élő rock and roll film, ahogy Ferenczi Gyuri barátom fogalmazott. A különböző műfajok erősítik egymást, ebből született egy lendületes előadás, a közönség repül a zenével – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szomjas György, Kossuth-díjas filmrendező, aki ezúttal Betyárjáték címmel színházi rendezésre vállalkozott.
– Nehéz megmondani, ki inspirált, kit. Az biztos, hogy Ferenczi Gyuriék az előadáson elhangzó dalok többségét már korábban is játszották, nagyon szeretem őket, erősen hatottak rám. Én a hetvenes évek elején a táncház mozgalomban, Sebő Ferenc és Halmos Béla révén ismertem fel, hogy az autentikus népzene és a rock közel állnak egymáshoz, ekkor fedeztem fel a betyárvilágot, ami találkozott bennem a szeretett rockzenével – így Szomjas György.

A filmrendezőt a hetvenes évek óta foglalkoztatja a betyárok legendája, akkor forgatta a Talpuk alatt fütyül a szél című filmet, majd a Rosszembereket, ami kapcsolódva a betyárok világához amolyan magyar western. Az előadásban felvillannak a hazai rockfilm, a Kopaszkutya és a tipikus kelet-európai érzést groteszken megjelenítő Roncsfilm részleti is.

– A betyártörténetek jó témák arra, hogy a múltból együtt lássuk a fényeset és a sötétet. A betyárok törvényen kívüliek voltak, szabadságvágyukban benne van a civilizáció előli menekülés. Ők a mi gonoszaink, a közép-európai történetünknek egy jó metaforái. A nagyszerűséget és a korlátoltságot egyszerre jelenítik meg, hősök voltak, de bűnözők is. A betyárokban benne volt a nagyság, hősiesség, és ezek árnyoldalai egyszerre. Az előadás mottója: „a mi gonoszaink is vannak olyanok…” Nincs mit tenni, a nemzeti önbecsülésünkhöz a betyárok is kellenek – vélekedett Szomjas György.

A Betyárjáték című előadás április 20-án, pénteken, 19 órakor lesz a Balaton Szabadidő Központban. Részletek, jegyvásárlás itt.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004