Oldal kiválasztása

Jókai Napok – Múlt és jelen együtt

Szerző: | 2018-04-20.

Irodalom, gasztronómia, színházi előadás. Jókai Napok a városhoz több szállal kötődő romantikus író szellemében. A rendezvény díszvendége ezúttal Baja. A Koloska-völgyben újra bableves főzőverseny.

A nagy írónak állít emléket immár több mint húsz éve a rendezvény sorozat, a város emblematikus eseménye. A 27. Jókai Napok április 26-29. között ezúttal is számos programot kínál az idelátogatóknak.

Festői szerelmek címmel Réczei Tamás sajátos színházi előadásával kezdődik a rendezvény. Nyáry Krisztián kötete alapján idézik meg Mednyánszky László nem mindennapi életét és művészetét illetve sógornőjét, Czóbel Minkát, akit az irodalomtörténészek jelentős szimbolista költőnek tartanak, mégis inkább a róla szóló legendák maradtak fent állítólagos leszbikusságáról. A felolvasószínház  szereplői: Trokán Anna és Kőszegi Ákos, a kecskeméti Katona József Színház színművészei.

Másnap rendezik meg a hagyományos ünnepséget ezúttal is Jókai egykori villájának udvarán. A ceremónia után közvetlenül könyvbemutatót rendeznek, a Vaszary Kávézó teraszán vendégeskedik majd a kecskeméti Forrás folyóirat szerkesztősége, délután négy órakor pedig kifut a Jókai hajó, fedélzetén ki mással, mint Jókai Móriczcal. A hangulatos balatoni hajókázást a Kisfaludy Színház és vendégművészei társaságában tehetik meg az érdeklődők.

Este az Anna Grand Hotelben rendezett műsoros esten a rendezvény díszvendégével, Baja városával köt kulturális partnerséget Füred. Ez lesz a kilencedik ilyen partneri kapcsolata Balatonfürednek.

A Jókai Napok részletes programja itt.

Másnap gasztronómia a Koloska-völgyben. Az elmaradhatatlan Jókai-bableves főzőversenyen, mintegy hatvan csapat vág neki a főzésnek. Április 28-án, szombaton már kora reggel előkerülnek a bográcsok, hogy aztán délben mindenki kedvére kóstolhasson, a zsűri pedig kiválassza a legízletesebb bablevest.
Lesznek zenés programok is, a gyerekeket pedig népi és kézműves játszóház várja. A főzőverseny részletei itt.

Vasárnap zárásként Bozsik Yvett társulata kelti életre Pinokkiót.

A Kisfaludy színpad mellett egész hétvégén a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület jóvoltából minőségi, előre válogatott könyveket vásárolhat bárki 300 forintos egységáron. A gyerekeknek rajzversennyel, a felnőtteknek kvízjátékkal készül az egyesület. A résztvevők Jókai pólót és Jókai köteteket nyerhetnek.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26
  • 16:00 -22:00
    2021.07.26-2021.08.01
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Prímásverseny, opera előadások, szívhalászat.

272829
  • 20:00 -23:00
    2021.07.29
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Magyar Állami Operaház Énekkarának estje.

3031 

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004