Nyit a Blaha Terasz – Nyári hétvégéken lezárják az utcát

A városban bevezetett új parkolási rendszer szerint áprilistól tilos autóval megállni a Blaha Lujza utcában. A reformkori városrész védett utcájában a korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek olyan programok, városi rendezvények, amelyek miatt időszakosan le is lesz zárva az utca.

A nyári szezonban minden hétvégén lezárják majd a Blaha utcát, autókkal nem lehet behajtani a területre, a forgalmi korlátozások részben érintik a Kisfaludy utcát is.

Egyre nagyobb az igény, hogy Balatonfüred történelmi városrésze is amolyan sétáló negyeddé váljon. Az idelátogató turisták és a helyiek is előszeretettel keresik fel a reformkori városrész vendéglátóhelyeit, a hangulatos teraszokat, az itt helyet kapó programokat. Az autók időszakos kitiltásával egy nyugodtabb miliő, mediterrán életérzés fogadja majd a vendégeket. A hétvégi rendezvények alatt a Blaha utcai szolgáltatók kitelepülnek, az utca eddigi parkoló sávját hangulatos teraszok foglalják el.

Az elmúlt években több sikeres rendezvényt tartottak már itt, koncertek, irodalmi estek, az Anna-bál kísérőprogramjai találtak itt hangulatos kulisszát, sőt alkalmanként „bor-utcává” avanzsált a terület. Ebben az évben a három nyári hónap minden hétvégéjén az új arcát mutatja majd a Blaha utca és környéke.

Az adott rendezvények előtt minden útlezárásról itt a honlapon tájékoztatást adunk.
A tervek szerint a Zsigmond utca Fészek köz alatti szakasza zsák utca lesz, a forgalmi rend változását táblákkal, térelzáró pollerekkel, növénydíszekkel jelzik, valamint több méteres mobilkordon is rendelkezésre áll majd.

Íme, az útlezárások listája, június 8. és szeptember 1. között az alábbi nagyobb rendezvényeket szervezik meg a Blaha utcában.

– Június 8-10. péntek-vasárnap (Könyv-Bor-Jazz napok)
– Június 15-16. péntek-szombat (Úszó világkupa)
– Június 22-23. péntek-szombat (Szent Iván éjszaka, Gitár Fesztivál)
– Június 29-31. péntek-vasárnap (Fúvósfesztivál)
– Július 6-7. péntek-szombat
– Július 13-14. péntek-szombat
– Július 17-22. kedd-vasárnap (Anna Fesztivál)
– Július 26-29. csütörtök-vasárnap (Kékszalag)
– Augusztus 3-4. péntek-szombat
– Augusztus 8-9. szerda-csütörtök (Klassz a Parton)
– Augusztus 10-11.péntek-szombat
– Augusztus 16-20. csütörtök-hétfő (Koncert, Zoób Katti divatbemutató)
– Augusztus 24-25. péntek-szombat
– Augusztus 31-1. péntek- szombat

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.