Oldal kiválasztása

Két ezüst a Nemzeti Regattán

Szerző: | 2018-06-11.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Nemzeti Regattát a Balatonon. Balatonfüred két ezüstéremmel tért haza a versenyről. Az elmúlt hétvégén tartott vitorlásversenyre ötven település csapata jelentkezett. A kétnapos siófoki rendezvény egyben bemutatkozási lehetőség is a településeknek, amelyek saját standjaikon ismertethették meg a látogatókkal nevezetességeiket, gasztronómiai különlegességeiket.

Sárkányhajó versenyre is nevezhettek a települések a fesztiválon, a futamokat a Sió-csatornán tartották. A megmérettetésben a Nagy Ákos vezette füredi csapat ezüstérmes lett. De nem ez volt az egyetlen sikere a városnak, hiszen a települési ízek verseny grill kategóriájában Szeibert Attila és az Első Füredi Sörház tulajdonosa Polány Tamás második helyezést ért el.

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület külön pavilonnal volt jelen a rendezvényen, hirdették a város programjait, a megnyitó után a nagyszínpadon a Balatonfüred Néptánc Együttes lépett fel.

A különböző versenyek mellett a településmarketingre is nagy figyelmet fordítottak, a benevezett települések a pavilonokban, az ízek utcájában és a nagyszínpadon saját produkciókkal is meg tudták magukat mutatni.
A települések helyi jellegzetes ételeiket kóstoltatták az arra járókkal, és a nevezetességeiket is bemutatták. A regattára a hajót és a kormányost a szervezők biztosították, így a vitorlázótudás nem volt elvárás.

A vitorlásverseny vasárnapi döntője végül a beállt szélcsend miatt elmaradt, de így is eredményt hirdettek. Balatonfüred hajója a középdöntőig jutott el, összesítésben Balatonkenese bizonyult a legjobbnak.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2018 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004