Oldal kiválasztása

Utolsó jegyek a nyár báljára

Szerző: | 2018-06-22.

Hangolódjon az idei Anna-bálra díszes fogatokkal való sétakocsikázással. Újdonság, hogy a bál estéjén az Anna-báli szépek fogatain lovaskocsikázhat bárki, aki egy kis romantikázásra vágyik a város reformkori negyedében.

A félórás lovaskocsikázás különlegessége, hogy az ország történelmi méneseinek fogatai róják majd a város utcáit. Balatonfüred lesz az egyetlen hely, ahol a mezőhegyesi, a szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok fogatai közül választhatnak a sétakocsikázni vágyók.
A lehetőséggel párok illetve akár négyfős társaságok is élhetnek. Részletek itt.

Az idei, 193. Anna-bálra még korlátozottan kaphatók jegyek. Évek óta rendkívül nagy az érdeklődés a bál iránt, így aki szeretne részt venni az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményén, most még megválthatja belépőjét.

A báli belépők 70 ezer forintért rendelhetők a bál honlapján, a jegy tartalmazza a welcome drinket, az ötfogásos exkluzív báli vacsorán valamint a báli programokon való részvételt. A hagyományoknak megfelelően minden hölgy sorszámozott herendi porcelánszívet kap ajándékba.
Az ülőhellyel nem járó sétálójegyek már elfogytak, csak várólistán keresztül lehet belépőhöz jutni.

A július 21-én tartandó eseményre ötszáz vendéget várnak. A hagyományoknak megfelelően az Anna Grand Hotel termeiben és patinás udvarában rendezik meg a bált. Jellemzően nyolcfős terített asztalok fogadják majd a bál vendégeit, az udvarban pedig a korábbiakhoz képest több kerti bútort és könyöklő asztalokat is elhelyeznek a szervezők. Újdonságként drink bár is működik majd.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
július 31 - augusztus 06
  • 31

    Nyáresti koncert

    20:00 -22:00
    2023.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Nikos Ormanlidis hegedűs estje.

  • 01

    Valahol Európában

    20:00 -22:00
    2023.08.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Musical.

  • 02

    Gospel napok

    19:30 -22:00
    2023.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncert.

    Tóth Vera Band koncert

    20:30 -22:30
    2023.08.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    A koncert elmarad!

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüredi Borhetek

    18:00 -23:00
    2023.08.04-2023.08.27
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál.

    Na mi van?

    20:30 -22:00
    2023.08.04
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Laár András és Besenyő István közös estje.

  • 05

    Tárlatvezetés

    17:00 -19:00
    2023.08.05
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Áfra János tárlatvezetése.

    Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncertje

    20:30 -22:30
    2023.08.05
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Közös koncert.

  • 06

    OrgonaPont plusz

    17:00 -19:00
    2023.08.06-2023.08.07
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Orgona koncertek.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004