Oldal kiválasztása

Kitiltott elektromos járművek

Szerző: | 2018-07-10.

Július közepétől tilos a használata a 71-es főút alatti, a város tulajdonában lévő gyalogutakon és gyalogos övezetekben az utóbbi években igen népszerűvé vált kétkerekű elektromos eszközöknek. Az úgynevezett önegyensúlyozó járművekről, mint például a segway, elektromos roller, hoverboard, elektromos gördeszka a sétányokon le kell szállni, és azokat gyalogosan tolva vagy kézben tartva lehet csak közlekedni.

A jogszabályról a kölcsönző és bérbeadó cégeknek tájékoztatniuk kell az eszköz használóit – szól az önkormányzat új rendelete.

Az utóbbi években az említett elektromos közlekedési eszközök használata miatt számos panasz érkezett. Nagy sebességgel, halkan haladnak az elektromos járművek, a sétálók nem hallják őket és nem tudnak kitérni útjukból. Balesetveszélyes, hogy sokszor rutintalanok szállnak fel rájuk, akik nem tudnak igazán bánni az eszközökkel – jellemzően ezek voltak a kifogások.

A jogszabály szerint a tavaly nyári tapasztalatok alapján az önegyensúlyozó járművek kezelhetetlen mértékben lepték el a várost, a sétányon sokszor fegyelmezetlenül és nagy sebességgel közlekednek, közvetlenül veszélyeztetve a gyalogosokat. Használatuk lehetetlenné teszi a gyalogos közlekedésre szolgáló területek biztonságos, rendeltetésszerű használatát.

A tiltó rendelet az önegyensúlyozó járművekre, az elektromos vagy más gépi meghajtású közlekedési, sport, vagy szabadidős eszközökre (hoverboard, elektromos gördeszka, elektromos roller) vonatkozik. Aki a város tulajdonában álló, a 71-es számú főút alatti gyalog- és kerékpárutakon, járdán, parkban, egyéb a közforgalom elöl elzárt közterületen az említett járművel közlekedik és azt nem gyalogosan tolva vagy kézben tartva halad, százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal vagy 50 ezer forintos helyszíni bírsággal sújtható – tartalmazza az új rendelet.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2018 >
szeptember 24 - szeptember 30
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004