Oldal kiválasztása

Elkezdődhet a Lóczy gimnázium fejlesztése

Szerző: | 2018-09-04.

Megszületett a megállapodás, várhatóan három hónap múlva elkezdődhet a Lóczy Lajos Gimnázium teljes felújítása. A két különböző forrásból megvalósuló egymilliárdos beruházás mind az öt szereplője aláírta a szerződést, a kiviteli tervek készen vannak, így, amint lezárul a közbeszerzési eljárás indulhat a gimnázium átépítése.

Közel egymilliárd forintból újul meg a Lóczy Lajos Gimnázium épülete. Az iskola történetének legnagyobb beruházását 250 milliós uniós-, illetve egy 770 milliós hazai forrás biztosítja. Előbbi az épület teljes energetikai korszerűsítését fedezi, utóbbi pedig az épület felújítását, bővítését, az emelet ráépítést.
A Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet, a Nemzeti Sportközpont, az önkormányzat, mint tulajdonos, a Klebersberg Központ illetve a Balatonfüredi Tankerületi Központ, mint fenntartó aláírta azt a megállapodást, amely a gimnázium fejlesztésének mintatervét tartalmazza.

– Jogilag két külön beruházásról és támogatói forrásról van szó, amelyeket azonban egyszerre kell végrehajtani. Az egyeztetések emiatt jelentősen elhúzódtak, de végre van megállapodás, és a forrás rendelkezésre áll. Jelenleg a közbeszerzési eljárás minőség ellenőrzése zajlik, úgy gondolom, három hónap múlva elkezdődhet a beruházás. Mindenkinek az az érdeke, hogy minél előbb elinduljon az építkezés, ami a tervek szerint egy év alatt befejeződik – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István, polgármester.

A polgármester hozzátette: nagyon várja a kivitelezési árajánlatokat, bízik benne, hogy a rendelkezésre álló bruttó 1,3 milliárd forint elég lesz a beruházásra.
– Nagyon bízom benne, hogy a rendelkezésre álló forrás elég lesz, annál is inkább, mert az állami beruházásoknál mindig van egy kis tartalék. A gimnázium felújítása nagyon fontos a város számára, ha esetleg forráshiány lépne fel, akkor bizonyos összegig az önkormányzat hozzá tud járulni a költségekhez. Nyilván véges a büdzsénk, de a szándék megvan. De hangsúlyozom, bízom abban, hogy a két támogatói forrás, kisebb korrekcióval elegendő lesz – mondta Bóka István.

Az építkezés idejére az egész iskolát kiürítik, a több mint négyszáz diák elhelyezését a város meglévő tanintézményeiben oldják meg.

– Egyeztettünk a városban működő tanintézményekkel, a Lóczy gimnázium munkálatai alatt a középiskolás diákokat a város iskoláiban és közösségi helyiségeiben megfelelő körülmények között el tudjuk majd helyezni. Az építkezés idejére az egész iskolát ki kell üríteni, a tornacsarnok azonban használható lesz, ide visszajárhatnak majd a diákok. Jelenlegi tudásunk szerint egy, maximum másfél tanévet érinthet a beruházás – tudtuk meg Szabó Lajostól, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatójától.

[bs-white-space]

Mint arról korábban már beszámoltunk a beruházás révén európai színvonalú körülmények között tanulhatnak majd a gimnázium diákjai. Ekkora volumenű fejlesztésre még nem volt példa a 62 éves tanintézmény életében.
Jelenleg két épületben zajlik a tanítás, az egykori lánykollégium infrastruktúrája már nagyon leromlott, az iskola főépülete pedig korszerűsítésre szorul – a fejlesztés megszünteti a jelenlegi széttagolt struktúrát.
A gimnázium egy új, hét tantermet felölelő emeletet kap, modernizálják a meglévő épületet, és jelentős energetikai fejlesztés is megvalósul: kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a hőszigetelést illetve a fűtést.
Az országos programban összesen 65 tanintézmény kapott támogatást, közöttük a Lóczy az egyetlen középiskola.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021
  • 20:00 -23:00
    2022.07.21
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Fellép a Magyar Állami Operaház Énekkara.

222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004