Oldal kiválasztása

Népszerű és zsúfolt füredi strandok

Szerző: | 2018-09-11.

Tavalyhoz képest is nőtt idén a fürdőzők száma a városban, ez több százezer vendéget jelent. A Kisfaludy strand volt a legnépszerűbb, itt részben az új fejlesztéseknek köszönhetően, három százalékkal emelkedett a látogatottság. Ugyanakkor évről évre egyre markánsabban érzékelhetők a megnövekedett vendégforgalom árnyoldalai is.

Az utóbbi években egyértelműen trendi hely lett Balatonfüred, a tó egyik legnépszerűbb városa, ahol évről évre még mindig növekszik a látogatók száma. Idén is sokszor volt zsúfoltság a strandokon, az utakon, a boltokban, ezzel együtt alkalmanként a parkolás is komoly gondot okozott.
Ki-ki vérmérséklete szerint éli meg a város népszerűségét. Nyilván más szempontjai vannak a turistának és a helyi lakosnak, más a fesztiválozónak és a pihenni vágyónak, más a vendégforgalomból élőknek és más a vendégforgalmat inkább csak elszenvedőknek. Ami közös: mindenki csak a város népszerűségének előnyeit szeretné élvezni, az ezzel járó törvényszerű hátrányokról hallani sem akar, sőt, egyenesen kikéri magának.

Kell-e változtatni valamin? Kell-e szabályozni a vendégforgalmat, egyáltalán miként lehetséges ez? Legyen kevesebb vendég a városban, legyenek szellősebbek a strandok és a parkolók? De ennek is megvan az ára – emelni kell a szolgáltatások színvonalát és árát, az ingyenes parkolók létjogosultsága is kérdéses lehet.

A Füred TV-nek a város parkolóit és a strandjait üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója, Somogyi László nyilatkozott.

Fotó: Csudai Sándor

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004