Oldal kiválasztása

Díjat kapott az uszoda

Szerző: | 2018-10-02.

Hagyományosan október első hétfőjén, az építészet világnapján rendezték meg az Év háza pályázat ünnepélyes díjátadóját, ahol idén először osztottak két fődíjat – közölte az MTI. A Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége által kiírt pályázatra idén 23 pályázat érkezett.

Az 500 ezer forinttal járó fődíjat Kovács D. Barnabás dörgicsei nyaralója nyerte el, visszafogott, elegáns szín- és anyaghasználatával. A szintén 500 ezer forinttal járó, középület kategóriában átadott díjat a budapesti Tours-i Szent Márton-plébániatemplomon végrehajtott rekonstrukció érdemelte ki. A bírálók szerint a Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros alapos munkával felderítette az építész eredeti szándékát, és szellemiségének mély átérzésével, új művet létrehozva rekonstruálta azt.

A fődíjasok mellett különdíjat kapott Varga Tamás a Városi Uszoda és Sportakadémia terveiért. A megyében még egy épület, a veszprémi Historia Hotel Malomkert is különdíjat kapott. A terveket Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid és Gaschler Gábor készítették.

A Horváth Mihály utcában álló, tavaly január óta üzemelő uszoda homlokzata a Balaton Szabadidő Központ stílusához illeszkedik, nyugati szárnyát azonban teljes hosszában üvegfal alkotja, ez előtt kapott helyet a 200 fő befogadására alkalmas mobil lelátó. A külső falakat egyedi eljárással burkolták be, egy rácsszerkezet kazettáiban füredi köveket helyeztek el, ezt a módszert először alkalmazták az országban. Az uszoda belterei pazar kialakításúak.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
február 11 - február 17
  • 11
    Nincsenek események
  • 12

    Komolyzenei Esték

    18:00 -20:00
    2019.02.12
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Mendelssohn Kamarazenekar farsangi koncertje.

  • 13
    Nincsenek események
  • 14
    Nincsenek események
  • 15

    Magyar Széppróza Napja

    18:00 -20:00
    2019.02.15-2019.02.18
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Irodalom – kötetbemutatók.

    Könyvbemutató

    18:00 -20:00
    2019.02.15
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Vendég Száraz Miklós György író.

  • 16

    A jövő csillagai

    16:00 -20:00
    2019.02.16
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Válogatás a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékeinek műsorából.

    Egy ember, akit még eddig nem ismertünk

    17:00 -18:00
    2019.02.16
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Adalékok Jókaihoz.

    Lyukasóra

    18:00 -20:00
    2019.02.16
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Irodalomról könnyedén.

  • 17

    Szerelmes Füred

    10:00 -13:00
    2019.02.17
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Futóverseny.

    Ilyenek voltunk

    16:00 -19:00
    2019.02.17
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Filmvetítés.

    Vasárnapi Vizit

    17:00 -19:00
    2019.02.17
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Korzenszky Richárd atya Európa-családok nélkül?! című előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004