Oldal kiválasztása

Átadták az Év kertje díjat

Szerző: | 2018-10-08.

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a városban a Virágos Balatonfüredért versenyt. A kilencven nevező közül, öt kategóriában hirdettek eredményt. Az Év kertje díjat Tóth János érdemelte ki.

A népszerű környezetszépítő mozgalom keretében ezúttal is támogatott virágvásárlási lehetőséggel segítette a helyi lakosokat az önkormányzat. Bár tavaly kiugróan magas volt a jelentkezők száma, idén még nagyobb volt az érdeklődés. 1410 magánszemély illetve 17 intézmény vette igénybe a támogatást, közel négy millió forint értékben. A regisztrált pályázók a korábbi éveknek megfelelően a Balaskó-, illetve a Sylvestris kertészetben választhattak virágpalántát.

A versenybe végül mintegy kilencvenen neveztek be, kerttel és balkonnal, köztük öt intézmény is részt vett a megmérettetésben.

Csizmazia György és Balaskó Péter személyében szakmai zsűri választotta ki a díjazottakat, ezúttal is a kert, a balkon ápoltsága, hangulata és összhangja volt a legfőbb szempont.

– Ez egy igazi mozgalom, a füredi családok jelentős része csatlakozott így vagy úgy a versenyhez. Nagyon fontos, hogy gondozott legyen a közvetlen környezetünk, hogy törekedjünk a kertek, udvarok, balkonok ápolására. A város is igyekszik mindent megtenni azért, hogy a közterületek, a parkok minél zöldebbek legyenek – mondta a díjátadón Bóka István, polgármester, a Szent István téren rendezett díjátadón.

  • Képgaléria a győztes kertről

Íme, a nyertesek névsora:

Az Év kertje díj:

Tóth János

Igényes, Toscana hatású kert, Tiszafa sövénnyel, kifogástalan gyepszőnyeggel, örökzöldekkel. Látványos platánok és ámbrafák adnak különleges hangulatot a jó ízléssel kialakított kis udvarnak – jellemezte a győztes kertet Csizmazia György.

– 2011-ben kezdtük kialakítani az udvart, amelyben egy kertészmérnök is segített. Egyszerűen egy szép kertet szerettünk volna, amit azonban használunk is. A gyepet nagy becsben tartjuk, sokat gondozzuk, kedvenceink talán az Olaszországból származó ernyős platánok és a Magnóliafa – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Tóth János.

Családi ház kategóriában elismerésben részesült:

Kossárné Gál Alexa
Gruber Mária

Erkélyével, teraszával elismerésben részesült:

Széles István

Vállalkozás kategória győztese:

Vitorlás Étterem

Intézmény kategória győztese:

Csillagkert Balatonarácsi Református Óvoda

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Május
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004