Oldal kiválasztása

Milyen lesz az ófalu?

Szerző: | 2018-11-12.

A Kossuth utca - Alsó köz- Segesdi utca- Somogyi utca körbehatárolta terület újul meg. Felújítják az önkormányzati tulajdonban lévő régi épületeket, új, nyitott tereket, parkokat alakítanak ki. Az elképzelések szerint egy gépkocsi mentes, parkosított, szolgáltatásokat kínáló településközpont létesül a felső városrészben.

A Zsidó Kiválóságok Házában rendezték meg a Veszprém Megyei Önkormányzat, a Magyar Építészek megyei kamarája, a Magyar Urbanisztikai Társaság valamint a város szervezte Városépítészeti séták Veszprém megyében című rendezvényt.
A szakmai programon többek között bemutatták a Zöld város program keretében, a Fehér templom és az Evangélikus templom közötti városrész rehabilitációjának terveit.

A Kossuth utca Alsó köz és Segesdi utca közötti szakaszán a 24. szám alatti helyi védettségű ház illetve a mellette álló két épület maradna meg, a többit elbontják. Itt intézmények kapnának helyet, (járási hivatal, a helytörténeti gyűjtemény, járási bíróság.)
Az épületek mögött kisebb nagyobb terek, parkok és gyalogos sétányok lesznek, ezeket a Kossuth utcáról sikátorokon keresztül lehet megközelíteni.
Öt új lakóház is épül, egymástól elszórtan, ezekben összesen csak 15 darab, 50- illetve 80 négyzetméteres lakást alakítanak ki, a lakóházak földszintjén kizárólag szolgáltatások kapnak helyet, kávézók, élelmiszerbolt, üzletek, irodák működnek majd itt.

– Az Ófalu kisvárosias léptékét megtartva, kortárs építészeti megoldásokat is alkalmazva rehabilitálnánk ezt a 7500 négyzetméteres területet. Egyetemistákkal együtt már 2009-óta foglalkozunk a városrész tervezésével, mindenképp megtartjuk a jelenlegi karaktert, a tölcséres útkapcsolatokat, a zsákutcákat, a sikátorokat. Nem szeretnénk növelni az épületek tömegét, sőt, parkosítunk, új sétányt és köztereket alakítunk ki. Igyekszünk megoldani a parkolási problémát is, úgy, hogy közben a lehetőségekhez mérten autómentessé tesszük ezt a részt – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Varga Tamás, tervező, építészmérnök, egyetemi docens, aki több füredi épület tervezése mellett, érzelmileg is kötődik a városhoz, hiszen dédnagymamája abban a Kossuth utca 24. szám alatti házban lakott, amely egyike a városrész megújítása során megmaradó épületeknek.

  • Képgaléria

A Kossuth utca érintett szakaszán megszűnnek a parkolók, helyükön a tervek szerint zöld sáv és fák lesznek. Az autók az utca mögötti szinten kapnak helyet, itt egy 60-70 férőhelyes fedett parkolót alakítanak ki, kihasználva, hogy a Kossuth utca és a Somogyi utca között mintegy 6 méteres szintkülönbség van. A Kossuth utca új térburkolatot is kap, a rajta átmenő forgalmat pedig lassítják majd.

Az ófalu városépítészeti koncepciója tehát kész, azt már több fórumon is véleményezték, a végső jóváhagyás azonban még hátra van. A tervek szerint egy év múlva kezdődhet el a 900 milliós uniós támogatásból megvalósuló beruházás.

– Ez a 7500 négyzetméter ugyan nem nagy terület, a felsővárosrész kiterjedése ennél jóval nagyobb, de úgy gondolom mégis alkalmas arra, hogy rehabilitáljuk ezt a térséget. Új szolgáltatásokat, a miliőhöz illő közösségi tereket, parkokat hozunk létre, néhány új lakást is építünk, úgy vélem ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy élettel teljen meg ez a városrész. Példaértékű programot szeretnénk megvalósítani – mondta Varga Tamás.

A programon többek között Bóka István, polgármester beszélt a város településfejlesztési terveiről, kiemelve: jelentős, több tízmilliárdos fejlesztések kezdődhetnek meg a városban, fejlesztik a kemping területét, a mélygarázs fölötti ingatlant, a Brázay strandot, tudásközpont létesülhet, megújul több intézmény és a Huray utcai egykori piac területén létesítendő rendezvény központra is beadott egy 3 milliárdos pályázatot a város.

– A városfejlesztési koncepciónk az, hogy megőrizzük az élhető kisvárosi jelleget. Minőségi fejlesztésekben gondolkodunk. Ugyanakkor látni kell, hogy a város megélhetését jelentős mértékben a turizmus biztosítja, csakhogy az élhető kisváros és a fokozott turisztikai érdeklődés sokszor nehezen fér össze, sok az ebből származó konfliktus. Az itt élők alkalmanként nehezen tolerálják a város iránti felfokozott érdeklődést – fogalmazott Bóka István, aki komoly problémának nevezte az építőipari árak jelentős drágulását is.
– Gyakorlatilag megszűnt az építőiparban a versenyhelyzet, abnormális piaci körülmények alakultak ki, mindez rendkívül megnehezíti a helyzetünket – mondta a polgármester.

A rendezvényen előadást tartott még András István városi főépítész, Sugár Péter, a Zsidó Kiválóságok Háza tervezője, Ongjerth Richárd várostervező, Tóth Györgyi a városi könyvtár igazgatója, Fabacsovicsné Kovács Krisztina pedig az Év Balatoni Háza építészeti pályázatot mutatta be.
Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza alapítványának elnöke az épületben látható kiállításra invitálta a résztvevőket, akik az előadások után körbe is járták a rehabilitáció előtt álló Ófalut és a történeti egyházak templomait.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
8910111213
  • 16:00 -19:00
    2019.07.13
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Írófényképek – Balatoni nyár kiállítás zárása.

14
  • 11:00 -13:00
    2019.07.14
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetése a Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításon.

15161718192021
2223
  • 15:00 -22:00
    2019.07.23-2019.07.28
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Operagála, prímásverseny, szívhalászat.

2425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004