Oldal kiválasztása

Koncertek és közös verselés

Szerző: | 2018-11-14.

Koncertekkel, közös szavalással, versmondó versennyel és persze irodalommal ünnepelték meg a városban a Magyar Nyelv Napját. A négynapos programsorozat alkalmából itt járt Varró Dániel, aki a füredi általános iskolásoknak adott ízelítőt a magyar nyelv játékosságából.

Dőltek a diákok a nevetéstől és élvezettel hallgatták Varró Dániel verses meséit. Ha kellett grimaszoltak, ha kellett megmondták melyik szálon folytatódjon a mese, ha pedig úgy adódott, feszülten figyeltek a költő minden szavára.

Idén is stílusosan a Kiserdőben rendezett közös versmondás adta meg a program keretét. Más városok diákjaival egy időben szavaltak a balatonfüredi fiatalok az egykori kőszínház oszlopainál, ahol Dsida Jenő Az én dalom című költeménye hangzott el, majd Varró Dániel olvasta fel az erre az alkalomra írt, nyelvi leleményektől hemzsegő versét.

Koncertet adott Szirtes Edina Mókus Jammal társaságában. József Attila, Nagy László, Pilinszky János, Radnóti Miklós versei szólaltak meg sajátos feldolgozásban. A magyar nyelv árnyaltságát, játékosságát hangsúlyozva több irodalmi-, zenei és gyermekprogramot is szerveztek a városban, koncertet adott a Szélkiáltó együttes is.

A programsorozat zárásaként Falcsik Marival az idei Quasimodo-emlékdíjas költővel és Térey Jánossal Quasimodo-különdíjas íróval találkozhattak a kortárs irodalom iránt érdeklődők.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
1819202122
  • 15:00 -20:00
    2019.03.22-2019.03.23
    Tagore sétány

    Balatonfüred, Tagore sétány

    Programok Hamvas Béla író, filozófus szellemében.

2324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004