Oldal kiválasztása

Füredi advent

Szerző: | 2018-11-28.

Hangversenyek, betlehemezés, gyerekprogramok az advent jegyében. A Vaszary Villa kertjében felállítják a város karácsonyfáját. A várakozás időszakában számos program közül válogathatnak a városba látogatók.

Betlehem állítással veszi kezdetét a városban az advent. Az egyik legismertebb karácsonyi szokás a ferencesekkel terjedt el Európában. Szent Ferenc Betlehemét ugyan még nem a templomban mutatták be, hanem egy erdőben, de a 15-16. században már általános szokásnak mondható a Betlehem állítás.

A Piros templom előtt álló Betlehemet hagyományos ünnepség keretében állítják fel.

Több program igyekszik meghitté tenni a várakozás időszakát. A hagyományoknak megfelelően a város kórusai templomi hangversenyt tartanak, itt lesz ezúttal két ismert rock zenész Török Ádám (Mini) és Papp Gyula (P-Mobil) az év végén pedig folytatódik a Komolyzenei Esték koncertsorozat, amelynek első előadásán Érdi Tamás és a Mendelssohn Kamarazenekar zenél Bach, Mozart és Mendelssohn műveket.

Közös ünnepi gyertyagyújtás lesz advent első vasárnapján, a családok több alkalommal is ellátogathatnak a Vaszary Galéria alkotóműhelyébe, ahol a karácsony jegyében lehet majd kreatívkodni.
A Kerek templom elől forralt boros reformkori séták indulnak, az irodalom iránt érdeklődők több kötetbemutató közül választhatnak, a gyerekeknek pedig külön könyves programok szólnak. Itt lesz Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda, akiről évközben az is kiderült, hogy családi kötődése van a Vaszary famíliához.

A képzőművészet iránt érdeklődők, sem maradnak program nélkül, a Vaszary Galériában január elejéig látható Lesznai Anna és Zoób Kati közös kiállítása, amelyen Török Petra irodalom- és művészettörténész, a kiállítás kurátora tart majd tárlatvezetést.

December 21-én pedig ünnepi díszkivilágításba öltözik a Vaszary Galéria, a kertjében immár hagyományosan felállítják a város karácsonyfáját, a közös díszítésben bárki részt vehet. Lesz közös éneklés, forralt borozás és fellép az angyali hangú Király Nóra.

Az összes decemberi program itt látható.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Október

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004