Oldal kiválasztása

Füredi lehet az Ország Fája?

Szerző: | 2018-12-04.

A Koloska forrásnál áll az a hatalmas, jellegzetes alakú fűzfa, amely részt vesz az Ország Fája versenyen. Az Arácsért Alapítvány Kuratóriuma nevezi be az országos versenybe az egyedi fát, - mindenki támogatására számítanak.

– Egy rádióműsorban hallattam az Ország Fája versenyről, amelyet idén egy pécsi mandulafa nyert meg, mintegy ötezer szavazattal. Innen jött az ötlet, hogy jövőre induljon a város is ezen a kezdeményezésen, hiszen jó üzenete van. Arra gondoltam, ennyi voksot vagy még egy kicsivel többet, mi is össze tudnánk gyűjteni. Adta magát a Koloska-völgy tisztásán álló terjedelmes fűzfa, úgy gondolom, aki egyszer is látta ezt a fát, soha nem felejti el – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Fabacsovics Zoltán a kuratórium elnök.

Első lépésként a különleges fához kapcsolódó történeteket, gondolatokat várják a kezdeményezők, később fotópályázatot is indítanak. A verseny kiírása szerint a benevezett, közterületeken álló fákról majd csak jövő év nyártól lehet internetes felületeken szavazni, addig viszont össze kell gyűjteni a kiválasztott fához kapcsolódó történeteket.
A versenyben ugyanis a fa kora, szépsége és mérete mellett kiemelt fontossággal bír, hogyha kötődik valamilyen egyedi történet a fához, ami kifejezi, miért fontos a fa jelenléte az adott közösségnek.

Az Arácsért Alapítvány Kuratóriuma a festoiaracs@gmail.com e-mail címre várja a Koloska-völgyi fáról szóló történeteket, üzeneteket, ötleteket. A január 6-ig beérkező levelek szerzői egy-egy 2019-es arácsi naptárt kapnak ajándékba.

Az Ökotárs Alapítvány 2010-ben csatlakozott, az eredetileg Csehországból indult Év Fája verseny ötletéhez. A kezdeményezés a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére igyekszik felhívni a figyelmet.

A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van. A benevezett fák közül szakmai zsűri választja ki azokat, amelyekről végül a közönség online szavazással dönti el melyik legyen az Ország Fája. A győztes fa várhatóan az európai versenyben is indul majd, az Európai Év Fája címért. A nemzetközi versenyen eddig háromszor is magyar fa lett az első.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2019 >
Február 16
  • 16

    A jövő csillagai

    16:00 -20:00
    2019.02.16
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Válogatás a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékeinek műsorából.

    Egy ember, akit még eddig nem ismertünk

    17:00 -18:00
    2019.02.16
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Adalékok Jókaihoz.

    Lyukasóra

    18:00 -20:00
    2019.02.16
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Irodalomról könnyedén.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004