Oldal kiválasztása

Rangsorolni kell a városi fejlesztéseket

Szerző: | 2018-12-05.

Több nyertes pályázata van a városnak, látványos és fontos városfejlesztési beruházások valósulhatnak meg a jövő évben. A drasztikus építőipari áremelés miatt azonban az önkormányzatnak a vártnál lényegesen több önerőt kell biztosítania a beruházásokhoz, ezért rangsorolni kell a fejlesztéseket – hangzott el a közmeghallgatáson. A felső városrész rehabilitációja prioritást élvez, kiemelten fontos még a Lóczy Gimnázium régóta várt felújítása illetve a városi könyvtár bővítése-modernizálása.

Jövőre jelentős beruházások kezdődhetnek el, tovább folytatódik a városfejlesztés. Tucatnyinál több pályázaton nyert a város, ezúttal azonban nem a turisztikai programokon van a főhangsúly. A nagy projektek közül is kiemelkedik a felső városrész rehabilitációja. Az egymilliárdos zöld program keretében a Fehér templom és az evangélikus templom közötti leromlott állapotú városrész újul meg. A cél egy új városközpont kialakítása.
Az ingatlan kisajátítások már javában zajlanak, az építési tervkoncepció is kész van, kisebb módosítások vannak még hátra. A munkálatok várhatóan jövő szeptemberben kezdődnek.

Már hónapok óta folyik a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti területen az építkezés, itt nyárra pihenőpark létesül. Információs iroda, kiállítótér, kortárs galéria, vendéglő, üzlethelyiségek valamint egy telente, szezonálisan működő jégpálya épül. Fontos beruházás ez, mert a kulturális és kereskedelmi szolgáltatások révén a terület integrálódhat a város szövetébe – hangzott el a közmeghallgatáson.

Szintén zajlik már a Balaton Szabadidő Központ szabadtéri színpadának modernizálása, amely mobil tetőt kap és megújítják a nézőterét, illetve a kemping strandjának felújítása – ezek tavaszra elkészülnek. A Bejárható Magyarország program keretében a kemping területén egy 140 férőhelyes kikötő épülhet.
Napirenden van a Brázay strand illetve a horgász tanya egyhektáros területén egy mindenki számára nyitott közpark létesítése, ez a szezonban már használható lesz.

770 millió forintból a Világörökségi helyszínek fejlesztésére kiírt program keretében megújul a reformkori városrész legrégebbi műemlék épülete, az egykori Esterházy-kastély.
Szintén nyertes pályázat révén elkezdődhet a városi könyvtár felújítása és bővítése, az ígéret szerint ősszel már egy modernizált épület várja az olvasókat.

Uniós forrásból jövő év első felére megépül a Lapostelki út elkerülő szakasza, itt egy öthektáros iparterületet is kialakítanak. A Lóczy-barlangnál a Nemzeti Park beruházásában látogatóközpont épül, a Műszaki Egyetemmel közösen pedig kutatás-fejlesztési központ létesül a jelenlegi innovációs központ fölötti 1600 négyzetméteres ingatlanon.

Elkezdik az Arácsi út felújítását is, uniós pályázati pénzből egészen a város határáig kiszélesítik az utat, amely új burkolatot kap, kerékpárutat és járdát építenek és kiváltják a légkábeleket. A kemping előtti út is megújul, itt az egész út és járda rendszert felújítják folytatva a parti sétányt – sorolta a terveket Bóka István polgármester a közösségi házban tartott fórumon.

– Talán ennyi nyertes pályázatunk még soha nem volt. Jelentős fejlesztési lehetőségeink vannak, ráadásul a város olyan területein, amelyekre eddig kevesebb forrás jutott. Nagyon fontos a felsővárosrész rehabilitációja, amely egy régi ígéret és szándék, és nagyon várjuk a Lóczy Gimnázium felújítását is. Ugyanakkor vannak gondjaink, mert a nyertes pályázatok zömének költségvetése 2-3 éves, ami akkor reális volt, ma már viszont nem az. Az építőipari jelentős áremelés miatt a kalkuláltnál sokkal több többletforrást kell biztosítanunk ahhoz, hogy megvalósulhassanak a fejlesztések. Hiába nyereséges a város gazdálkodása, hiába nőtt az adóbevétel, nem tudunk mindent finanszírozni. Muszáj lesz rangsorolni a beruházásokat, eldönteni mi az, amit mindenképp meg akarunk csinálni, aztán felállítani egy prioritási sorrendet – vélekedett a közmeghallgatáson Bóka István.

Lakossági kérdésre válaszolva a polgármester elmondta: egyelőre bizonytalan, hogy mikor költözik el a városból a TLC, és a cég milyen tevékenysége marad itt, – az biztosnak tűnik, hogy a gyár telephelyét turisztikai célokra kell majd felhasználni, hiszen rendkívül értékes, komoly partszakasszal rendelkező területről van szó.

Szintén kérdésre válaszolva Bóka István hangsúlyozta: tudomása szerint nincs napirenden a Tesco melletti focipályák értékesítése és elköltöztetése, bár a terület tulajdonosa a futball klub. A műfüves pálya esetleges értékesítéséről elvi határozatot hozott a képviselő-testület, mely szerint az ingatlanon kizárólag olyan fejlesztés valósítható meg, amely önkormányzati célokat szolgál, és jelentős zöldterületet biztosít. A Forrás Sport Park fölötti ingatlanon az önkormányzat egy négyhektáros zöld terület létesítését és sportpályák kialakítását tervezi, de itt még nincs kialakult elképzelés.

A közmeghallgatáson szó volt még a felső városrész parkolási gondjairól, a polgármester szerint a városközpont rehabilitációja során kialakítandó új, fedett parkoló sem jelent majd erre megoldást, így az önkormányzat tovább keresi a parkolóhelyek bővítésének lehetőségét.

Fotó: Vörös Ákos

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004