Oldal kiválasztása

Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban

Szerző: | 2018-12-14.

Veszprém és a balatoni régió pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete. Aiva Rozenberga, a testület elnöke az eredményhirdetés előtt hangsúlyozta: rengeteg nagyszerű kezdeményezéssel, haladó gondolattal találkoztak mindhárom döntős város pályázatban, ezért Debrecen, Győr és Veszprém is megérdemelné a címet. Veszprém a balatoni régióval közösen pályázott a címre.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az MTI-nek elmondta, pályázatukban nagy hangsúlyt fektettek az összefogásra és 200 balatoni, valamint bakonyi településsel működnek majd együtt az EKF 2023 programsorozat megvalósításában.

Az Európa Kulturális Fővárosa elnevezésű kezdeményezés 1985-ben indult útjára, és napjainkra az egyik legnagyobb szabású európai kulturális projektté és az EU egyik legelismertebb programjává nőtte ki magát.

A projekt célja soha nem volt annyira időszerű, mint most: a kezdeményezés lehetővé kívánja tenni, hogy az európai polgárok többet tudjanak meg egymás kultúrájáról, megismerjék közös történelmünk emlékeit, megtapasztalják az európai értékek gazdagságát, és átéljék az európai összetartozás érzését.

2023-ban ismét Magyarország adja majd Európa Kulturális Fővárosát. 2010 után, amikor Pécs nyerte el ezt a címet, most Veszprémen lesz a sor, hogy egy teljes évre az érdeklődés középpontjába kerüljön.

A zsűri ellátogatott Balatonfüredre is, hiszen a város fontos szerepet vállalt a projektben

A kiválasztási kritériumok értelmében a pályázó városoknak olyan kulturális programot kellett kidolgozniuk, mely erőteljes európai dimenzióval rendelkezik, ösztönzi a helyi érdekelt felek és a különböző városrészek részvételét, és az egész országból sőt Európából is a helyszínre vonzza a látogatókat. A programnak tartós hatást kell kifejtenie, és hozzá kell járulnia a város hosszú távú fejlődéséhez.
Magyarországon hét város – Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém – nyújtott be pályázatot. 2018 februárjában volt az előválogatás, melyen végül három város (Debrecen, Győr és Veszprém) jutott túl.

Veszprém és a balatoni régió pályázata itt.

A benyújtott pályázatokat egy független szakértőkből álló, 12 tagú testület tekintette át. A szakértők közül kettőt az illetékes magyar hatóságok, tízet pedig az Európai Unió intézményei és szervei (az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság és a Régiók Bizottsága) jelöltek a testületbe.

Idén Leeuwarden (Hollandia) és Valletta (Málta), jövőre pedig Matera (Olaszország) és Plovdiv (Bulgária) lesz Európa Kulturális Fővárosa. A címen 2020-ban Rijeka (Horvátország) és Galway (Írország), 2021-ben Elefszína (Görögország), Temesvár (Románia) és Újvidék ( Szerbia), míg 2022-ben Kaunas (Litvánia) és Esch-sur-Alzette (Luxemburg) osztozik majd.

Fotó: Kovács Bálint

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004