Oldal kiválasztása

Hangverseny-sorozat klasszikusokkal

Szerző: | 2018-12-18.

Három koncertből álló hangversenysorozattal folytatódik a város Komolyzenei Esték programja. Fellép Érdi Tamás, az Auer Trió illetve a Mendelssohn Kamarazenekar. A klasszikus koncerteket felölelő programsorozat a három est után tavaszi és őszi bérletes fellépésekkel folytatódik majd.

Évekkel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indította útjára a város a komolyzenei koncerteket. A hiánypótló rendezvény több sikeres évad után jövőre is folytatódik, sőt Kováts Péter művészeti vezető ígérete szerint közismert, világhírű művészek is fellépnek majd a városban.

A Komolyzenei Esték rendezvénysorozat kilenc koncertből áll, az első három előadás két zenekari és egy kamarakoncert lesz. Részletes program itt.

Érdi Tamás zongoraművésszel többször koncerteztünk már együtt, viszont az utóbbi években nem volt közös fellépésünk, ezért gondoltunk rá. Ő egyébként nagyon erősen kötődik a Balatonhoz és Füredhez is. A másik két hangverseny egy-egy ünnephez kapcsolódik. Januárban a Magyar Kultúra Hete apropóján az Auer Trió ad koncertet magyar zeneszerzők műveiből. A viszonylag frissen alakult kamaraegyüttesnek érdekes repertoárja van, Liszt Ferenctől játszunk például művet, aki nem sok kamaradarabot szerzett, és az Ausztriában élő, itthon kevésbé ismert Takács Jenőtől is elhangzik egy mű. Februárban pedig a farsangi időszakhoz igazodva egy könnyedebb hangvételű koncertet ad a Mendelssohn Kamarazenekar – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kováts Péter hegedűművész, a koncertsorozat művészeti vezetője.

A hangversenysorozat korábbi koncertjei és fellépői megteremtettek egy nívót, ehhez igazodni kell az új évadoknak. Fontos szempont, hogy Balatonfüreden olyan neves, elismert művészek lépjenek fel a program részeként, akik egyébként nem feltétlenül jönnének ebbe a térségbe, Budapestre vagy külföldre kellene utazni azért, hogy hallhassuk őket. A bérletes koncertsorozatnak túl azon, hogy kiváló, neves művészek fellépését teszi lehetővé, közönség formáló ereje is van.

– A Mendelssohn Kamarazenekar házigazdaként lép fel ezeken az esteken. Fontos szempont, hogy elismert, színvonalas előadókat hívjunk meg, akikkel meg tudjuk teremteni a zenei összhangot. A vendégművészekkel való együtt zenélés inspiráló, voltak már ebből nagy találkozások. De ez egy pályaszakaszt is jelez, nem volt mindig így. A kezdetekkor az egyéni stílus, hang kialakítása, a repertoár építése volt az elsődleges, el kellett telnie pár évnek a zenekar indulásakor ahhoz, hogy fogadni tudjuk a vendégművészek impulzusait – vélekedett Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője.

A Mendelssohn Kamarazenekar

A Komolyzenei Esték egyes koncertjeire 2500 forint a belépő, diákoknak, nyugdíjasoknak 1500 forint, ám a három hangversenyre 5000 forintos áron bérletek is kaphatók, a diákok és nyugdíjasok pedig mindezt 3000 forinttért válthatják meg. Jegyvásárlás itt.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Augusztus 15
  • 15

    Találkozások

    17:00
    2022.08.15-2022.08.18
    Balatonfüred, Malom köz
    Balatonfüred, Malom köz

    Szabadtéri összművészeti kiállítás.

    Kovács Kati koncert

    20:30 -22:00
    2022.08.15
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Életmű koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004