Oldal kiválasztása

Szakácskönyv a múltból

Szerző: | 2019-01-07.

Új könyv kiadásával zárta az évet a város helytörténetét gondozó Balatonfüred Városért Közalapítvány. Ezúttal az egykori Nagy Vendégfogadó szakácskönyvét mutatták be. Pontosabban az egykori balatonfüredi Nagy Vendégfogadó 1850-es évekből származó étel és borjegyzéke alapján rekonstruálták, milyen ételeket is kínálhatott a fogadó.

– Kelemen József, pécsi kanonok, jelenleg a Klimo Könyvtárban őrzött gyűjteményében található a mintegy 170 éves étlap. Ezt vettük alapul, erről tizenöt ételt azonosítottunk be. A könyvbe azonban ennél szélesebb kínálat került, amelyben a magyar gasztronómiai történet egyik fontos könyve, az 1816-ból származó Cziffray István Magyar nemzeti szakácskönyve illetve Zilahy Ágnes 1892-ben megjelent Valódi magyar szakácskönyv című kiadványa volt segítségünkre – vélekedett a füredi könyv szerkesztője Tóbiás Krisztián.

A kötet egy szubjektív receptgyűjtemény, néhány korabeli étel elkészítésének leírásával, a cél az volt, hogy közelebb hozza az olvasókhoz a 1800-as évek gasztronómiáját, amely már akkor is szerves része volt a fürdőélet mindennapjainak. A Nagy Vendéglő közkedvelt helyként működött, amelyet a hírességek sem vetettek meg, a források szerint az 1850-es évek legelején itt evett például Vörösmarty Mihály is.

A rendezvényen, eddigi munkájuk elismeréseként, Nagy Jenő és Kiszely Pál a Balatonfüred Városért Közalapítvány Kulturális Nagykövete címet és érmet vehette át. Mindketten 1996 óta tagjai az alapítványnak, Kiszely Pál évekig titkárként is segítette a közalapítvány tevékenységét.
Az érdeklődők a friss szakácskönyv mellett hazavihették a Válogatás Balatonfüred képes levelezőlapjaiból című kiadványt is.

Az önkormányzati támogatás mellett főként magánszemélyek, gazdasági társaságok, egyéb szervezetek felajánlásaiból működő alapítvány az elmúlt években számos könyvet adott ki, Kereteiken belül működik a Tempevölgy folyóirat. A város helytörténeti értékeinek gondozása és bemutatása, az ezt szolgáló könyvsorozatok kiadása a legfontosabb feladatuk.

– Fontosnak tartjuk, hogy a helyi kiadványok mellett az országos könyvpiacon is szerepeljenek a köteteink, ennek érdekében több jelentős hazai könyvterjesztővel is megállapodást kötöttünk. Van igény a tartalmas helytörténeti kiadványokra. Vannak új terveink, ebben az évben jelenik meg Tóth Bence Tamás helytörténész könyve, szeretnénk kiadni Palágyi Sylvia Balatonfüred római kori villáit bemutató kötetét Szelényi Károly fotóival és kibővítve, újra szerkesztve ismét megjelenik az igazi sikerkönyvnek számító, a város régi, nevezetes épületeit bemutató, Némethné Rácz Lídia jegyezte kötet is -válaszolta kérdésünkre Molnár Judit, a Balatonfüred Városért Közalapítvány elnöke.

Ha egyetért az alapítvány célkitűzéseivel, támogathatja is munkáját. (Bankszámlaszám: 73200110-11285438)

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
8910111213
  • 16:00 -19:00
    2019.07.13
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Írófényképek – Balatoni nyár kiállítás zárása.

14
  • 11:00 -13:00
    2019.07.14
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetése a Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításon.

15161718192021
2223
  • 15:00 -22:00
    2019.07.23-2019.07.28
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Operagála, prímásverseny, szívhalászat.

2425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004