Oldal kiválasztása

A borkultúra az identitásunk része – Borrendek találkozója

Szerző: | 2019-01-23.

A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének harmincéves évfordulóját ünnepelték a városban. A rendezvény egyúttal az első Kárpát-medencei Borrendek Találkozója is volt, amelyen negyvenöt hazai és hét határon túli borrend vett részt. A magyar szőlőfajták és borok világszerte elismertek, a borkultúránk jellegzetes, része az identitásunknak – mondta köszöntőjében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Az Anna Grand Hotelben tartott ünnepségen a borrendek tagjai, térségi borászok, szőlészek, vendéglátó szakemberek és üzletemberek vettek részt, az általuk képviselt mintegy ötven önálló civil szerveződés teljesen lefedi az ország huszonkét borvidékét.

– A borhagyományok életben tartása a nemzeti identitás része. Követnünk kell a szőlő-bor ágazati stratégiát, jól pozicionált közösségi márkákkal kell jelen lenni az exportpiacokon. A szaktárca elkötelezett az ágazat mellett, 2018-2020 között 14 milliárd forint támogatást nyújtunk a szőlő területek gondozására – fogalmazott Gál Péter, az Agrárminisztérium piacszervezési főosztályának vezetője.

Koczor Kálmán, Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere kiemelte: a szövetség tízezer tagot számlál, elsődleges céljuk a szakma hagyományainak megőrzése, emellett az idegenforgalom fejlesztéséért is munkálkodnak.

  • Képgaléria

A rendezvényen elhangzott: a szőlő-bor ágazat több mint negyvenezer embernek nyújt megélhetést az országban. A tavaly megtermelt szőlőből több mint hárommillió hektoliter bor készült, jelentősen több, mint az elmúlt években. Az ágazat fejlődését fent kell tartani, amihez a gazdák szakértelme mellett szükség van állami támogatásra, marketingre, sőt nemzetstratégiára.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
1819202122
  • 15:00 -20:00
    2019.03.22-2019.03.23
    Tagore sétány

    Balatonfüred, Tagore sétány

    Programok Hamvas Béla író, filozófus szellemében.

2324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004