Balatonfüreden, a nagy érdeklődéssel kísért, kötetbemutató előtt kérdeztük Csányi Vilmost, akiről az Őszi kékből sok minden kiderül, például hogy kertfüggő, hogy lesújtó véleménye van a turizmusról, hogy szerinte minden élőlénnyel lehet valamilyen szinten kommunikálni, még a növényekkel is.
Úgy véli, a legnagyobb problémánk hamarosan az lesz, hogy a mesterséges intelligencia révén az emberek cél nélkülivé válnak, nem lesz semmi egyéb dolguk, csak lenni, márpedig csak addig értelmes az élet, amíg van célja és funkciója.
Véleménye szerint bár az emberi élet 120 vagy akár 150 évig való elnyújtására lenne lehetőség, a halál utáni létezésre azonban kategorikus nem a válasza.
– A világ és az élet ciklikus. Az ember életciklusa a halállal befejeződik – állítja a könyvben. Miért nem feltételezhető, hogy a halál is csak egy változás ebben a körforgásban, amit egy másik állapot követ?
– Mert biológusok vagyunk, ismerjük az élővilágot, a bioszférát, az állatokat és növényeket. Az élet ciklikus. Megszületünk, gyerekek és felnőttek vagyunk, aztán öregek, majd aztán meghalunk. Ez egy ciklus, amit végig kell élni, aminek minden pontja normális, minden pontjának van funkciója. Az élet hossza genetikailag szabályozott az evolúcióban.
– Mindez azt jelenti, hogy amiről nem tudunk, az nem is létezhet?
– Nem tudunk egy hatalmas, tátott szájú szörnyről, amint éppen be akarja kapni a bolygónkat, nem tudunk róla, de lehet, hogy van. Persze, értem a felvetést. Az ember aggódik egy kicsit az elmúláson, sajnáltatja magát, nem érti. Aki gondolkodni tud, az mindenféle dolgot elképzel, hogy ezt a zavart magában el tudja valahogy rendezni. Hajlamosak vagyunk ilyen-olyan elméleteket felállítani, mert ez a könnyebb. Az ember ősi természetétől fogva egy lusta és agresszív, ámde különleges állatfaj, amelyik a gondolatok elemeit, a szavakat össze tudja kombinálni, és a legkülönbözőbb, a valóságban meglévő vagy ahhoz éppenséggel semmiképpen nem kapcsolódó dolgokat kitalál. Elmesél, elhisz, ettől lettünk azok, amik vagyunk, ez a különbség az állat és ember között.
– A kötet címoldalán egy fiktív lény rajza látható, Nagy Szilvia grafikája, aki Borges valamennyi fiktív állatát megrajzolta. Nekem ez a borító azt sugallja, hogy talán mégsem minden olyan racionális.
– Ez a sárkány az egyik szobám falán foglal helyet, a grafika készítője a barátom. A lenyűgöző aprólékossággal készített rajzait nagyon szeretem. Ennyi a magyarázat.
Én nem a tudományban hiszek, hanem a gyakorlatban. Azt a folyamatot tekintem tudománynak, amelynek eszmefuttatásai a gyakorlatban is megfigyelhető eredménnyel járnak. Az elméletek csak mesék, amik folyamatosan változnak és általában ezek közül a számunkra legkényelmesebbet hisszük el.
– Az is kényelmes lenne számunkra, ha a kutyák tudnának beszélni. Akkor ez is csak egy mese?
– Az emberi evolúcióban több millió év volt, amíg azt a gátat átütöttük, hogy ha nehezen is, de megértjük, mit akar mondani a másik. Nyilván a kutyánál nincs erre idő, úgy gondolom némi genetikai beavatkozással szerintem 50 év múlva a kutyák is tudnak majd valamilyen egyszerűbb nyelven beszélni. Ez egyáltalán nem lehetetlen, gondolkodni már tudnak úgy, hogy azt érdemes lenne elmondani.
– A könyvbemutatóra is kutyájával, Jankával érkezett. Ő is egy pumi-husky keverék, mint a könyveiből jól ismert Jeromos kutyája volt. Miért ragaszkodott ugyanahhoz a keverékhez?
– Jeromos csodálatos kutya volt, a legjobb barátaim közé tartozott, ezért szerettem volna ezt a viszonyt még egyszer megélni. Bár sok hasonlóság van közöttük, Janka nőstény és teljesen más a viselkedése, sok újat tanulok tőle. Önálló, szabadlelkű kutya, azt szoktam mondani: mi lakunk nála. Már írom az Édes Janka című könyvem.
- Képgaléria
Agora