Oldal kiválasztása

Az író géniusz nyomában – Hamvas Napok

Szerző: | 2019-03-17.

Ráolvasással, kötetbemutatóval, koncerttel és borkóstolóval idézik meg a városban a magyar irodalom örök megosztó, egyben legendás szerzőjét, Hamvas Bélát, a róla elnevezett Hamvas Napok keretében.

A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a rendkívüli műveltsége ellenére húsz évet fizikai munkásként dolgozó, saját korában agyonhallgatott, máig szélsőségesen megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek meg Balatonfüreden. A szellemóriás hagyatékát őrző, ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság idén is megrendezi a hagyományos Hamvas Napokat.

A március 22-23. között rendezendő Hamvas Napok nyitónapján a Tagore sétányon magyarul és szlovákul olvassák rá a Hamvas-hársra az író FÁK című esszéjének egy részletét.
A hagyományos ünnepségen Szőcs Géza költő, a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke emlékezik meg az író-filozófusról, majd Pavol Hamzík, a Szlovák Köztársaság nagykövete mond köszöntőt.

Az életműsorozat legújabb köteteiről Palkovics Tibor filozófus, Hamvas hagyatékának gondozója és Stamler Ábel vallástudós beszélget.

A teljesség felé címmel Kenyeres Zoltán irodalomtörténész tart előadást Weöres Sándor és Hamvas Béla sajátos kapcsolatáról. Nem véletlen a párhuzam a két géniusz között, hiszen Weöres Sándor mesterének, Hamvasnak ajánlotta híres művét, a Teljesség felé című kötetet.
A nap hangulatosnak ígérkező borkóstolóval ér véget.

A kétnapos rendezvény zárásaként szombaton Weöres Sándor és Ady Endre megzenésített verseit viszi színpadra a Misztrál együttes. Az 1997-ben alakult zenekar a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is.

Részletes program itt.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919–ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Március 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004