Oldal kiválasztása

Új helyen a városi könyvtár

Szerző: | 2019-03-25.

A városi könyvtár épületének teljes felújítása és bővítése miatt, új, ideiglenes helyre költözött a könyvtár. Mától a Vízmű, Kossuth utcai épületében várják az olvasókat. A tervek szerint a jövő év elejére készülhet el az eredeti intézmény átépítése.

A könyvtár, az eredeti épülete mellé, a Kossuth utca 33-ba költözött át, persze csak részlegesen. Az épületet teljesen kiürítették, a napokban megkezdődik a beruházás.
A közel nyolcvanezer kötetes könyvtári adatbázis jelentős részét biztonságos helyen, szakszerűen elraktározták.

– Másfél hétig szünetelt a szolgáltatásunk, ennyi idő kellett, hogy berendezzük a Vízmű épületének földszintjén kapott három irodahelyiséget, itt várjuk az olvasókat. A lehetőségekhez képest igyekeztünk mindent megtenni, van külön felnőtt és gyerekkönyvtár. Az adatbázisunk 10-15 százalékát tudtuk csak áthozni, a legkeresettebb könyvek itt vannak, ezek kölcsönözhetők, de természetesen könyvtárközi kölcsönzéssel, pár napos határidővel, minden más könyvet is be tudunk szerezni.  Folyóiratok és napilapok továbbra is olvashatók, az internet szolgáltatásunk is elérhető – válaszolta kérdésünkre Tóth Györgyi a könyvtár igazgatója.

Az ideiglenes helyen a könyvtár hétfő-kedd-szerda: 8-15-ig, csütörtök: 8-18-ig, péntek pedig 8-12-ig van nyitva.
Az arácsi fiókkönyvtár bővített állománnyal az eddig megszokott rend szerint működik tovább.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Lipták Gábor Városi Könyvtár épületét mintegy 420 millió forintos beruházás révén teljesen felújítják. 120 négyzetméterrel bővítik és egyúttal akadálymentesítik a meglévő épületet. Jelentős infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg, új korszerű technikát kap az intézmény, emellett megtörténik a könyvtár energetikai korszerűsítése is. Egy modern többfunkciós közösségi tér várja majd az olvasókat. Az előreláthatóan tíz hónapon át zajló munkálatok ideje alatt a könyvtár az ideiglenes helyen működik tovább.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
augusztus 02 - augusztus 08
  • 02

    Klassz a Parton! Fesztivál

    20:00 -22:00
    2021.08.02-2021.08.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Komolyzenei koncertek.

  • 03

    Csík zenekar és az LGT dalok

    20:30 -22:30
    2021.08.03
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Fellép: Presser Gábor, Karácsony János.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Balatonfüred borcímkék tükrében

    17:00 -19:00
    2021.08.05-2021.08.29
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállításmegnyitó.

  • 06

    Balatonfüredi Borhetek

    17:30 -22:00
    2021.08.06-2021.08.29
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek és gasztronómia.

    Szindbád

    22:00 -23:50
    2021.08.06
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Kertmozi.

  • 07

    A füredi rabbi séta

    17:00 -19:00
    2021.08.07
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnéző séta.

  • 08

    ABBA show

    20:30 -22:00
    2021.08.08
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004