Oldal kiválasztása

Húsvétkor indul a hajózási szezon

Szerző: | 2019-04-10.

Április 20-án megérkezik az első hajó Balatonfüredre, ezzel kezdetét veszi a 173. balatoni hajózási szezon. Sétahajózás, koncertek és húsvéti programok várják az érdeklődőket a városban, a hónap végén pedig Jókai Napok.

A tó déli partjáról befut az Első hajó ezzel megkezdődik az idegenforgalmi idény és a balatoni menetrend szerinti hajóközlekedés.

Az április 20-án, szombaton, délelőtt tíz órakor rendezendő ünnepségen térzene és néptánc várja az érdeklődőket, akik a megnyitó után ingyenes sétahajózásra indulhatnak. (A Balatoni Hajózási Zrt. a négynapos ünnepre tekintettel április 19-22. között húsvéti séta- és gyerekhajókat is indít.)

Balatonfüreden öt napon át tartó programokkal várják a húsvéti hagyományok iránt érdeklődőket és persze a gyerekeket. Tárlatvezetések, kézműves foglalkozások és bábszínházi előadások követik egymást.
A Zsidó Kiválóságok Házában Heller Ágnes filozófus tart előadást és fellép Gerendás Péter előadóművész. Koncertet ad a Füred Dixieland Band, akikhez csatlakozik ezúttal Falusi Mariann és Kamarás Iván is. A meglepetéseket tartogató koncertről Falusi Mariannal beszélgettünk.
A gyerekek tojásfestésen és mézeskalács rajzoláson vehetnek részt, lesz tojásfa állítás, sőt, gondolva a tavaszi szünetre, még kirándulást is szerveznek a sarvalyi erdőbe.
Az április 18-23. között zajló programok részletei itt.

A hónap utolsó hétvégéjén pedig kezdődnek a Jókai Napok. A Kecskeméti Énekes Kör és a Mendelssohn Kamarazenekar ad koncertet, majd az irodalomé lesz a főszerep. Jókai villájának udvarán megidézik a klasszikus írót, lesz irodalmi séta, folyóirat és kötetbemutató, érdekes irodalomtörténeti előadások.
Nyíltvizi felolvasás és zenélés terepe lesz a Jókai hajó, a hétvégén pedig a Koloska-völgyben rendezendő Jókai-bableves főzőversenyen lehet majd kóstolni és lazulni.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004