Oldal kiválasztása

Arany minősítést nyert a vegyeskar

Szerző: | 2019-04-15.

A házigazda Veszprém Város Vegyeskara Éneklő Magyarország címmel rendezte meg a Veszprém megyei felnőtt kórusok találkozóját és minősítő hangversenyét a Hangvillában április ­13-án.

Az Éneklő Magyarország című kétrészes műsor alkalmából összesen tizenkét együttes lépett fel. A magyar kórusszövetség Kóta-bázisprogramjának keretében az országos szakmai zsűri kórusminősítéseket is átadott az énekkaroknak.

A Bárd Judit, a Kóta felnőtt énekkari bizottságának vezetője, Döbrössy János, a Vox Hungarica Női Kar karnagya és Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság és Kóta választmányának elnöke alkotta zsűri arany minősítést adott a Zemenné Horváth Orsolya karnagy vezette Balatonfüred Város Vegyeskarának.

Balatonfüreden 1958-ban alakult meg az első vegyeskar, melynek akkori vezetője Pál Erzsébet énekszakos tanárnő volt. A kórus sikeresen működött, sokat szerepelt különböző ünnepségeken, később az együttes vezetését Zámbó István, az azóta nagyhírű Liszt-díjas karnagy, majd Horváth Ernő karvezető vette át. 1967-ben a vegyeskar megszűnt, de ötévnyi szünet után Pileczky Erzsébet újra életre keltette a kórust. Így 1972-ben megalakult Balatonfüred Város Vegyeskara.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
július 29 - augusztus 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    A füredi rabbi séta

    16:00 -19:00
    2019.07.31
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Autentikus helytörténeti séta.

  • 01

    Klassz a parton!

    20:00 -22:00
    2019.08.01
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A Budafoki Dohnányi Zenekar Kamaraegyüttesének koncertje.

  • 02

    Komolyzenei koncert

    20:00 -22:00
    2019.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klassz a parton programsorozat koncertje.

    Magna Cum Laude koncert

    20:30 -22:30
    2019.08.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Pop-rock slágerek az ország egyik legnépszerűbb zenekarától.

    Vaszary Kertmozi

    22:00 -23:50
    2019.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A hegedűtanár.

  • 03

    Zongora koncert

    20:00 -22:00
    2019.08.03
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Balog József és Érdi Tamás estje.

  • 04

    BalatonSax

    20:00 -22:00
    2019.08.04
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncert a parton.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004