Oldal kiválasztása

Átépítik a 8-as főút veszprémi szakaszát

Szerző: | 2019-04-15.

Megkezdődhet a 8-as főút veszprémi elkerülő szakaszának építése – jelentette be a térség országgyűlési képviselője és a város polgármestere. Később csomópont is épül Balatonalmádi és Balatonfüred felé.

Ismét a kiemelt programok közt szerepel az elkerülő út, a komplex útfelújításokra vonatkozó kormányhatározatban is szerepelnek a szükséges források – írja az MTI.

Az elkerülő út első – a litéri elágazástól a balatonfüredi csomópontig tartó – üteme két szakaszban, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában készül el kétszer két sávon, fizikai elválasztással és külön szintű csomópontokkal.

Az első, 2021 decemberéig megvalósuló szakasz a litéri elágazótól a jelenleg Budapest felé vezető csomópont átépítésével mintegy 4,5 kilométeren épül meg, amellyel párhuzamosan elkészül a városi szabadidő- és sportközpontot kiszolgáló, a 8-as és a 82-es utakat összekötő út is. A második, 2022 év végéig megvalósuló és a balatonfüredi elágazóig tartó közel három kilométeres szakaszon két külön szintű csomópont is épül Balatonalmádi és Balatonfüred felé.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
December
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004