Oldal kiválasztása

Elkezdődött a hajózási szezon – Meg kell óvni a Balaton értékeit

Szerző: | 2019-04-20.

Befutott a Balatoni Hajózási Zrt. Szent Miklós nevű hajója Füredre, ezzel megkezdődött a 173. balatoni hajózási szezon. Az állam szerepvállalásával jelentős fejlesztések várhatók a balatoni hajózási társaságnál, de a modernizáció mellett meg kell őrizni a Balaton szerethetőségét - hangzott el az ünnepségen.

– Az önkormányzatokkal egyeztetve az állam a korábbiaknál jóval nagyobb szerepet tölt majd be a balatoni hajózás működtetésében. Bízunk benne, hogy azok a régóta dédelgetett remények és célok, amelyek megvalósítására eddig nem volt pénz, most valóra válhatnak. Komoly fejlesztések kezdődhetnek, azt kívánom a Balaton az egész világ büszkesége legyen – mondta a Hajókikötőben tartott megnyitó beszédében Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

A balatoni hajózási szezont, a hagyományoknak megfelelően idén is, húsvét hétvégéjén, az első hajó Füredre való befutása nyitotta meg. A szinte nyárias időben ezúttal is sokan voltak kíváncsiak a füredi mólón a ceremóniára.

– Meg kell őriznünk a családbarát Balatont. Meg kell határoznunk a Balaton jövőképét. Nem kellenek gyorsan közlekedő hajók a tóra, nem kellenek újabb zajos rendezvények, és nem kell a nyári szezont még tovább dúsítani. Fontos a változás, fontos, hogy a Balaton továbbra is az ország második legnépszerűbb turisztikai célpontja legyen, de meg kell védenünk a tó értékeit – fogalmazott Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke.

  • Képgaléria

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen kiemelte: tavaly több mint kétmillió utast szállított a BAHART, ami rekordnak számít. Bővültek a cég szolgáltatásai, elkezdődött a modernizáció, nőtt a forgalom és a bevétel, javítottak a hajók műszaki feltételein, de a több évtizedes lemaradás behozásához még több évre van szükség. – Az állam megjelenése a tulajdonosi körben nagy előrelépést jelent, esélyt arra, hogy megvalósuljanak a komoly fejlesztési terveink. Új kompot kell építenünk, fel kell újítanunk a kikötőinket – ezek jelentős munkák lesznek – vélekedett Kollár József.

A BAHART 2019-ben is minden korosztálynak élménydús hajózási lehetőséget kínáló szolgáltatáspalettával, az utasigényekhez még inkább optimalizált és egy teljes héttel meghosszabbított menetrenddel várja a hajózni és kikapcsolódni vágyókat a Balatonon.

A 170 napos éves hajózási szezonban. több mint 7500 járat indul 21 Balaton parti települést összekötve, csaknem 5300 sétahajó közül lehet választani 17 kikötőben, 2300 gyorshajójárat is igénybe vehető az érintett 5 kikötőben. Minden bizonnyal idén is kedveltek lesznek az elmúlt évek során jól bevált programhajók is, ennek megfelelően szeptember 1-ig meghosszabbított főidényben 245 bulihajójárat, 104 Varázshajójárat indul majd, és 3 kikötőben Minimax hajóval is találkozhatnak az utazók.

A parton köszöntőt mondott még Lengyel Róbert Siófok-, Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere, és Kontrát Károly parlamenti államtitkár.

Az ünnepségen az Ifjúsági Fúvószenekar adott térzenét, a Siófoki Férfi Dalkör Egyesület és a Balatonfüred Néptánc Együttes adott műsort.
A ceremóniát követően a zsúfolásig telt Szent Miklós hajó ingyenes sétaútra indult.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004