Oldal kiválasztása

Szkander EB lesz Balatonfüreden

Szerző: | 2019-04-20.

Jövő májusban Balatonfüred ad otthont a szkander Európa-bajnokságnak, amelyre 30 országból legalább ezer versenyzőt várnak a szervezők.

Aszen Hadzsitodorov, a sportági világszövetség (WAF) elnöke, a Budapesten tartott sajtótájékoztatón kiemelte: 2017-ben Magyarország – akkor budapesti színhellyel – már kiváló házigazdának bizonyult a szkander-világbajnokság hibátlan lebonyolításával, és biztos benne, hogy hasonlóképpen magas színvonalú esemény lesz majd Balatonfüreden is, ahol rekordrészvételre számítanak.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség első embere, aki a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke is egyben, elmondta, jövőre május 16. és 24. között rendezik meg az Eb-t, amelyen a felnőttek és a juniorok mellett parasportolók is indulnak.

Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár szerint újabb mérföldkőhöz érkezett a szkandersport. – 2017-ben beleláttam ebbe a csodálatos sportágba, látványos és eredményes világbajnokságot rendezett akkor Budapest, nem véletlen, hogy Magyarország a jövő évi Eb megrendezésének jogát is megkapta” – jelentette ki.

Mészáros János, a nem olimpiai sportokat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke hangsúlyozta: a szkander az utóbbi években hatalmasat fejlődött, Csabai Attila révén sportdiplomácia szempontjából is erős sportágról beszélünk – emelte ki.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a szkander az a sportág, amelyet gyakorlatilag mindenki legalább egyszer kipróbált már. – Örömteli, hogy a Magyar Szkander Szövetség kiemelten kezeli és támogatja a parasportolókat, bízom benne, hogy kiemelkedő magyar sikereket hoz majd az Eb is – mondta.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február 6
  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004