Oldal kiválasztása

Veterán autók a Tagore sétányon

Szerző: | 2019-04-29.

Ipari remekek, az utakról már rég eltűnt gyönyörű autók kiállítását rendezik meg május első hétvégéjén, a Tagore sétányon. Hazai és külföldi gyűjtők jóvoltából több mint ötven különleges és egyedi összeszerelésű, muzeális értékű autót láthatnak az érdeklődők az immár hatodik alkalommal megrendezendő Concours d’Elegance rendezvényen.

Több mint ötven különleges, gyönyörű vagy éppen meghökkentő oldtimer a Tagore sétányon. Magyar, szlovák, szlovén, cseh, román, bolgár, osztrák és holland gyűjteményekből érkeznek az autók.
A kiállított járművek között megtalálhatóak lesznek a vasfüggöny mögötti autóipar remekei, a 30-as évek gengszterautói az Egyesült Államokból, méregdrága brit sportkocsik, olasz gyöngyszemek és persze a nagy, klasszikus márkák is.

A rangidős ezúttal egy 1904-es, alig 20 lóerős túrakocsi Aster, amely az autózás hajnalának egyik kulcsfontosságú autója volt a 20. század elején. Nem sokkal marad el tőle az 1907-ben gyártott Lorraine-Dietrich.

A háromnapos program egy hagyományosnak mondható Győrből induló kergetőzéssel indul május 3-án, pénteken délután. A járművek a Tagore sétányra 16 óra körül futnak be, a szépségverseny pedig május 4-én, szombat reggel kezdődik. A VI. Balatonfüred Concours d’Elegance díjátadója vasárnap dél körül kezdődik a sétányon felállított vörös szőnyegen, majd az autók tiszteletkört tesznek a városban.
Részletes program itt.

Itt lesz egy Isotta Fraschini 8A S típusú elegáns, nyitott túrakocsi, amely az elmúlt években több oldtimer szépségversenyen is sikerrel szerepelt. Egy milánói ügyvéd, Cesare Isotta és a Fraschini fivérek együttműködéséből létrejött saját tervezésű autók gyártására 1912-ben kezdődött el. A 8A a korszak egyik legnagyobb és legdrágább luxusautója volt, csak az alváza drágább volt, mint egy Rolls-Royce vagy egy Hispano-Suiza. A vételára akár a 20 ezer dollárt is elérte, átszámolva ma ez 80-90 millió forintos autót jelent. Az Isotta nemcsak drága, de menő autó is volt, a gyár ígérete szerint felépítménytől függetlenül 150 km/h sebességre volt képes.

Az olasz autók elkötelezett hívei egy Alfa Romeo 1900C Sprint Coupét láthatnak majd. Az 1950-ben bemutatott 1900-as típust “családi autó, amely versenyeket nyer” szlogennel reklámozták. A Füreden látható autó egyik tulajdonosa egy csempész volt, akit a jugoszláv rendőrség 1958-ban letartóztatott. Az autót elárverezték, s Belgrádba került. Az 1960-as évek végén a megfelelő alkatrészek hiánya miatt az autót félreállították. Janko Uratnik az 1990-es években vásárolta meg születésnapi ajándékként. A helyreállítás közel egy évtizedig tartott.

Felsorakozik egy Invicta, amelyet a harmincas években a lehető legkifinomultabb brit sportkocsinak szántak. Az eredeti Invicta ugyan csupán kilenc éven át létezett, ám ennyi idő alatt is sikerült maradandót alkotni.

Versenyez a Volvo egyik különleges autója, amelyet a hetvenes években méretei miatt előszeretettel használták a repülőtereken. A MALÉV Air Tours gyakran vitt utasokat egy ilyen járművel a reptér és a szálloda között, sőt városnézésre is használták az 5,6 méteres autót. A versenyben résztvevő darab egy replika, amelyet több roncs Transfer 245-ösből állítottak össze. És itt lesz minden BMW-k ősatyja, a cég első autója. 1931-ben készült, tehát idén nyolcvannyolc éves.

A klasszikus járműcsodák mellett a Balatonfüred Concours d’Elegance látogatói a BMW Group jövőbe mutató modelljeit is megtekinthetik a Tagore sétányon, a luxus BMW-k mellett a MINI újdonságai, valamint a BMW Motorrad legfrissebb kétkerekű kínálata is felsorakozik.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is négy kategóriába sorolják a járműveket: veteránok az I. Világháború előttről, vintage autók az 1919-1942 időszakból, classic darabok a 1945-1985 közötti időszakból és youngtimerek 1986-1995.

Ezúttal is egy öttagú zsűri szavazatai alapján osztják ki a díjakat, de a közönség is voksolhat a számára legszebb veterán autóra. Az autók bírálatánál elsősorban a szépség, az esztétikai megjelenés a legfontosabb, nem véletlen, hogy a zsűriben a műszaki szakértők mellett művészettörténész és képzőművész is szerepel.

A Concours d’Elegance története egészen a 17. századi francia arisztokraták világához vezethető vissza, akik a nyári hétvégéken felvonultatták lovas kocsijukat Párizs parkjaiban. A ’20-as, ’30-as évek Magyarországán is közkedvelt eseményeknek számítottak az efféle mustrák, amelyeket először a Margitszigeten, majd a lóversenypályán rendeztek meg. Itt a „legelegánsabb pesti nők és autók” gyűltek össze, a hölgyek a rendezvényre külön ruhakölteményekkel készültek, az urak nemegyszer egyedi, különleges karosszériát rendeltek autójuknak. Időközben a technika ugyan fejlődött, a szándék marad, ezt a hagyományt folytatja a Balatonfüred Concours d’Elegance.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004