Oldal kiválasztása

Kerékpár verseny a városban

Szerző: | 2019-04-30.

Negyedik alkalommal rendezik meg a Balaton régió legnagyobb hegyikerékpáros eseményét Balatonfüreden. Az évről évre egyre népszerűbb versenyen közel 900 induló várható, nem csak az egész ország területéről, hanem külföldről is érkeznek résztvevők.

A május 5-én rendezendő szezon nyitó esemény a legrangosabb Top Maraton sorozat első futama. A hegyikerékpározás olimpiai sportág, ezért a rendezvény szerepel a Magyar Kerékpáros Szövetség naptárában is.

A versenyközpont – a hazai hasonló rendezvények között egyedülállóan – Balatonfüred központjában, a Vásárcsarnok parkolójában lesz.
A körpálya innen kiindulva a balatonfüredi felső – erdő változatos erdei útjain lesz kijelölve. Négy távon, 11, 25, 41, és 63 kilométeren lehet indulni, de a családoknak, gyerekeknek, a kezdő maratonozóknak egy kedvcsináló 10 kilométeres pályát is kijelölnek.

A rendezők a családokra, gyerekekre is gondolnak. Május 4 – én, szombaton délután ügyességi kerékpáros versenyt rendeznek, amelyre nem kell nevezési díj.

Az eseményről részletes leírás, program a rendezvény honlapján.
A maraton versenyre még a verseny napján reggel 8.00 – 10.00 óra között van lehetőség nevezni.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004