Oldal kiválasztása

Vitorlát bontottak – Megkezdődött a vitorlás szezon

Szerző: | 2019-05-11.

A Kishamis fedélzetéről megkoszorúzták a tavat - ezzel kezdetét vette az idei vitorlás szezon. Mintegy kétszáz hajóval elrajtolt a balatoni évadnyitó vitorlásverseny, a nagyhajós regatta. A Vitorlabontó ünnepség hagyományaihoz hűen idén is több klasszikus, történelmi hajó sorakozott fel a móló előtt, majd a hazai vitorlássport legidősebb, máig vitorlázott legendás hajójáról, a több mint 120 éves elegáns cirkálóról, a Kishamisról koszorúzták meg a Balatont.

– Ez a szép hagyományú ünnep a nyári turisztikai szezon megnyitója is egyben. Várjuk a versenyeket, a Kékszalagot, a világbajnokságokat – vélekedett Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Megnyitó beszédében Rákossy Balázs, a pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a Balatont a magyar turizmus egyik legfontosabb fellegvárának nevezte, külön kiemelte Balatonfüredet, ahol az utóbbi években páratlan fejlesztések valósultak meg.
– A Magyar Turisztikai Ügynökség jelentős forrásokat biztosít arra, hogy a Balatonnál megfelelő színvonalú szolgáltatások legyenek, hogy megtalálják igényüket a kikapcsolódni és a sportolni vágyók egyaránt. A fejlesztések folytatódnak, új kikötőhelyek, bicikliutak és szálláskapacitások létesülnek.

– Az idei év már az olimpiai felkészülés jegyében zajlik a magyar vitorlázásban. Minden esély megvan arra, hogy négy hajóosztályban öt olimpikonnal legyen ott Magyarország Tokióban az olimpián, ami a sportág eddigi legnagyobb magyar sikere lenne – fogalmazott Kollár Lajos, az idén kilencvenéves Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.

  • Képgaléria

A szövetség elnöke hangsúlyozta: idén öt nemzetközi vitorlásversenyt rendeznek, és a tervek szerint elkezdődik a balatonfüredi megállópont fejlesztése is. Az utóbbi években, a vitorlássport utánpótlásában résztvevők száma a kétszeresére növekedett, egyre több a verseny és egyre több a versenyzők száma is.

A Balaton egyébként egyre vonzóbb a külföldi és belföldi turisták számára. A hivatalos adatok szerint a múlt évben összesen 5,925 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a balatoni régióban, ez 2,9 százalékos növekedést jelent 2017-hez képest, kétéves távlatban még látványosabb, 9 százalékos bővülés következett be, ami 473 ezer több vendégéjszakát jelent.

A vitorlázókat a két város kapcsolatának harmincéves jubileumát ünnepelve Andreas Haas, Balatonfüred német testvérvárosa, Germering polgármestere is köszöntötte.
– Barátságot kötöttünk egymással, sok szinten működnek ezek a kapcsolatok. Mi is sok látnivalót tudunk kínálni a hozzánk érkezőknek, bár ilyen gyönyörű tavunk nincsen- mondta a bajor város elöljárója a Vitorlás téren rendezett ünnepségen, ahol a germeringi fúvószenekar is fellépett.

A beszédek után a szezont hivatalosan is megnyitották, majd délben a móló előtti vízfelületen 210 hajóval elrajtolt az évadnyitó verseny. A hajósok előbb Alsóörsnél, majd pedig Tihanynál fordulva érkeznek vissza a balatonfüredi célba.

[bs-white-space]

Az első balatoni vitorlabontót 1935. június 9-én rendezték. Az ünnepségnek is fontos szerepe volt az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Ma már jelentősen hosszabb a versenyszezon, hiszen a vitorlás évad március végétől november közepéig tart.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
Szeptember
  • 06

    18:00 -20:00
    2019.09.06-2019.09.08
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Irodalom, zene, költők versenye.

  • 07

    10:00 -20:00
    2019.09.07-2019.09.08
    Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Vitorlásverseny.

  • 14

    10:00 -18:00
    2019.09.14

    Családi programok és egészség nap.

  • 14

    16:30 -17:00
    2019.09.14-2019.11.18
    Folyosó galéria
    Balatonfüred, Szent István tér 1.

    Őszi hangulatok címmel közös tárlat.

  • 14

    17:00 -18:00
    2019.09.14
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Könyv a Balatonról és térségéről.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004