Oldal kiválasztása

Kálmán József az év füredi borásza

Szerző: | 2019-05-13.

Kálmán József, a pécselyi Arias Borászat vezetője nyerte el idén az Év bortermelője Balatonfüreden címet. Ezúttal a szokásosnál kevesebb bor kapott arany minősítést.

A 28. városi borversenyen 351 nedű közül választott a szakmai zsűri. A 226 fehérbort, 62 vöröst, 47 rozét, 12 gyöngyöző bort, és négy pezsgőt felvonultató mezőnyben végül egy nagy aranyérmet, 59 aranyat, és 213 ezüstérmet osztottak ki. A verseny egyik jelentősége, hogy amelyik bor legalább hetven pontot elér, az részt vehet az idei Borheteken.

Az év balatonfüredi bortermelőjének választott Kálmán József, Pécselyen vezet egy családi pincészetet.
A pincészet története 1991-ben kezdődött, amikor Kálmán József édesapja megvásárolt egy 800 négyszögöles szőlőterületet a hozzá tartozó pincével. Ma 10 hektáron gazdálkodnak Pécselyen és Balatonfüreden, legfőbb fajtájuknak az olaszrizlinget tekintik. Időközben nevet is váltottak, a Kálmán pincéből Arias borászat lett. A gyíkot, bogarat és madarat ábrázoló boroscímkéik igazi különlegességnek számítanak, amelyeket a védett és ritka fajok, a Pécselyi-medence állatvilága ihlettek.

Az Annabella Hotelben tartott rendezvényen külön köszöntötték Figula Mihályt, akit néhány napja a Borászok borászának választottak meg kollégái.

A Füred tévé videójában megszólal a két díjazott, Kálmán József és Figula Mihály is.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
augusztus 02 - augusztus 08
  • 02

    Klassz a Parton! Fesztivál

    20:00 -22:00
    2021.08.02-2021.08.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Komolyzenei koncertek.

  • 03

    Csík zenekar és az LGT dalok

    20:30 -22:30
    2021.08.03
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Fellép: Presser Gábor, Karácsony János.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Balatonfüred borcímkék tükrében

    17:00 -19:00
    2021.08.05-2021.08.29
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállításmegnyitó.

  • 06

    Balatonfüredi Borhetek

    17:30 -22:00
    2021.08.06-2021.08.29
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek és gasztronómia.

    Szindbád

    22:00 -23:50
    2021.08.06
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Kertmozi.

  • 07

    A füredi rabbi séta

    17:00 -19:00
    2021.08.07
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnéző séta.

  • 08

    ABBA show

    20:30 -22:00
    2021.08.08
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004