Oldal kiválasztása

Szerző: | 2019-05-22.

Új kulisszával bővül az Anna-bál, idén a Gyógy tér is része lesz az eseménynek. Megőrizve a ceremónia fényét, a Kossuth-forrás előtti területen is asztalok várják a bálozókat. Közel hétszáz vendéggel az utóbbi idők legnépesebb báljára készülnek július 27-én, Balatonfüreden, - ezzel is megidézve a korabeli bálok hangulatát.

A hagyományok és a társasági program fényének megőrzése mellett mindannyiunk eseményévé kezd átalakulni a bál. Tágítják a határokat, ezúttal az Anna Grand Hotel díszes termei és patinás udvara mellett a Gyógy tér is várja a vendégeket.
A korabeli Anna-bálokon nem volt ritka az ezernél több bálozó sem, akik élettel, vidám nyüzsgéssel töltötték meg az estét. A 194. Anna-bál átalakítása, a gyönyörű, reformkori miliő bevonása, a közkedvelt utcabál, újra megidézheti a könnyed, színes, nyári estéket, a báli forgatagot, persze modern keretek között.

Terített, tízfős asztalokat helyeznek ki a Kossuth-forrás elé. Az itt helyet foglalók háromfogásos, svédasztalos vacsorát, a hölgyek herendi porcelán szívet kapnak. A bál egyes helyszínei között természetesen szabad lesz az átjárás. A hagyományos báli-belépők illetve a néhány éve bevezetett, népszerű sétáló jegyek mellett így idén egy újabb lehetőséggel bővül a bál kínálata.

A bál területét élő sövény keretezi majd a Horváth-ház felől, a Gyógy téren illetve a Blaha utcában egy-egy óriás kivetítőn is figyelemmel lehet kísérni a báli eseményeket. A Blaha utcában ezúttal is lesz utcabál, és megrendezik a hagyományos kísérő programokat is.

Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményére a négyfogásos exkluzív báli vacsorát tartalmazó hagyományos belépő 80 ezer forinttért kapható. A Gyógy téri asztaloknál 55 ezer forinttért lehet helyet foglalni, itt háromfogásos svédasztalos vacsora várja a vendégeket. Az ülőhellyel nem járó sétálójegyek továbbra is 25 ezer forintba kerülnek.
Mindegyik jegytípus tartalmazza a welcome drinket és a báli programokon való részvételt. Idén is minden hölgy sorszámozott herendi porcelánszívet kap ajándékba.

Évek óta nagy az érdeklődés a bál iránt, május végére rendre elfogynak a belépők, érdemes tehát minél előbb megrendelni azokat.
Jegyek csak online igényelhetők a bál honlapján.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
augusztus 26 - szeptember 01
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Kelemen Kabátban

    21:00 -22:30
    2019.08.28
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Nyári dallamok.

  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    PG Csoport

    21:00 -22:30
    2019.08.31
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Alföldi zene.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004