Oldal kiválasztása

Az éltető víz – Kiállítás a Vaszary Galériában

Szerző: | 2019-05-30.

A Vaszary Galéria tárlata a víz hétköznapi élethez kötődő kérdésköreiből válogat a 19. századi nemzetközi – döntően francia – és magyar remekművek között. Itt lesz a realista festészet atyjaként számon tartott Gustave Courbet, vagy a barbizoni iskola meghatározó mesterei, Jules Dupré és Charles-François Daubigny. A hazai művészek sorát pedig, többek között Benczúr Gyula, Csók István, Vaszary János, Mészöly Géza, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, Paál László és Szinyei Merse Pál neve fémjelzi.

Napjainkban a Föld egyik legsúlyosabb ökológiai problémáját az édesvíz megléte és hiánya jelenti. A Vaszary Galéria és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria közös kiállításán látható festmények sora a művészet nyelvén, az esztétikum segítségével szól az emberiség számára nélkülözhetetlen, testnek, szellemnek és léleknek egyaránt táplálékul szolgáló víz fontosságáról.

– A tárlat több témakör szerint csoportosul, mindegyik más-más szempontból láttatja és dolgozza fel a vizet, mint az alapvető éltető elemünket. Elsősorban a víz hétköznapi élethez kötődő kérdésköreiből válogattunk, a klasszicizmuson, a romantikán, a realizmuson, a naturalizmuson, a plein air festészeten és az impresszionizmuson átívelő, reprezentatív művek bemutatásával – válaszolta kérdésünkre Plesznivy Edit művészettörténész.
A kiállítás kurátora szerint a tárlat különlegessége a realista festészet atyjaként számon tartott, nagy hatású francia művész, Gustave Courbet 1872-ben született sziklás tájképe illetve Benczúr Gyula a tárlat alkalmából restaurált, Starnbergi tó című festménye. A nagyközönség előtt eddig szinte ismeretlen vízparti tájkép, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény rejtekéből kerül a bemutatóra.

A francia barbizoni iskola meghatározó mesterei, Jules Dupré és Charles-François Daubigny együttesen szerepelnek a tárlaton. Műveik mellett több olyan magyar festő alkotása is szerepel, akik erősen kötődtek a Párizstól néhány kilométerre fekvő Barbizonhoz.

Látható lesz a tárlaton az élete utolsó hat évében Barbizonban alkotó Paál László festménye, Munkácsy Mihály életművének egyik fontos darabja, egy meghitt életkép, amelyen egy, a vízhordás fárasztó munkája közben megpihenő lányalakot örökített meg.
Az intim tájfestés egyik legjelesebb magyarországi képviselője, Mészöly Géza Lidó című képe is szerepel majd a kiállításon, ahogy Mednyánszky László érzelmekkel telített, különös érzékenységgel megjelenített párás, ködös vízparti tájképei is. A buddhista filozófiától is érintett Mednyánszky a pillanat múlékonysága mellett az idő végtelen áramlását is képes volt érzékeltetni képein – ebből ad ízelítőt a füredi tárlat, amelyen Szinyei Merse Pál, és a modern magyar festészetet megalapozó nagybányai művésztelep alkotói közül Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Glatz Oszkár festményei is láthatók.
Külön teremben kapnak helyet Vaszary János tengerképei. A vízparti látványt, a halászbárkák és vitorlások színes kavalkádját, a nyaralók strandéletének ellesett epizódjait megörökítő festőnek ez volt az egyik legtermékenyebb, legvirtuózabb időszaka.

A Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című tárlat megnyitója június 15-én, szombaton, 11 órakor lesz a Vaszary Galériában.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2020 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004