Oldal kiválasztása

Füredi zenész a legjobb virtuózok között

Szerző: | 2019-06-08.

A TánBorEn nyerte a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatót, a trió tagja Madaras Zoltán füredi fiatal zenész is. A döntőben három formáció versengett a nézők szavazataiért: a Flautica, Sárközy Lajos és zenekara és a TánBorEn. A nézők döntése alapján végül a TánBorEn nyerte meg a tehetségkutatót. A csapat bruttó 12 millió forintos fődíjat vihetett haza, emellett számos külföldi fellépési lehetőséghez jutottak.

Madaras Zoltán a döntőt követően kérdésünkre így nyilatkozott:
– Igazából hihetetlen örömet érzek, bár egyenlőre nem fogom fel a súlyát. Ehhez idő kell, mire az ember feldolgozza, pontosabban elhiszi azt, hogy mi is történt vele. Örülök, hogy megmutathattuk a srácokkal nem csak a dobolás, de a zenélés örömét is. Nagyon hálás vagyok minden egyes szavazatért, a balatonfüredi nézőknek külön köszönöm a biztatást.

A Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsort az idén már ötödik alkalommal rendezte meg a közmédia, ezúttal Kamara Virtuózok címen. Ebben az évben szólisták helyett kamaraformációk mérettették meg magukat az öttagú zsűri – Miklósa Erika operaénekes, Batta András zenetörténész, Balázs János zongoraművész, Kesselyák Gergely karmester, Várdai István gordonkaművész – előtt.

A verseny indulásakor a nyolc csapatot számláló mezőny, az élő adásra már csak három kamaraegyüttesre szűkült, hiszen minden héten egy-egy formációtól búcsúzott a zsűri. A TánBorEn Trió mentora Lugosi Ali klarinétvirtuóz volt.

Madaras Zoltán, az azóta elhunyt Csincsi Ferenc igazgatása alatt kezdte meg zenei tanulmányait a Ferencsik János Zeneiskolában. Az ütőhangszerek világába Horváth Gábor vezette be, de zenélt a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarában is. A Lóczy Lajos Gimnáziumban tett érettségije után zenei tanulmányait Budapesten, a Weiner Leó Konzervatóriumban folytatta Nemes Tibor növendékeként.

Rendszeres kisegítő az Óbudai Danubia Zenekarban és a Magyar Állami Operaház Zenekarában. Az Alba Regia Szimfónikus Zenekarban közreműködött már nem egyszer, beugró a Debreceni Kodály Filharmonikusoknál, de turnézott a Bolsoj Opera és Balettszínház Szimfónikus Zenekarával is. A fővárosban eltöltött három év után, sikerrel felvételizett klasszikus ütőhangszerekből a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, ahol jelenleg dr. Szabó István és Szalai Tamás kezei alatt bővíti ütőhangszeres tudását.

Itt került egy évfolyamba és kötött szoros barátságot a TánBorEn Trió másik két tagjával, a kazincbarcikai Kerek Csomborral és a városföldi Tóth Leventével. Az ütőstrió célja, hogy minél szélesebb rétegekhez eljuttassa a dobolás irodalmát és örömét, ezért jelentkeztek a Kamara Virtuózokba. A trió széles zenei palettát tárt a nézők elé: a barokk zenétől, a doboláson és a jazz improvizációs hatást keltő muzsikán át egészen a pantomim játékig. Sőt, Hodován Milán: Lychee című darabjának előadása ősbemutatónak számított.
A zsűri tagja Balázs János egészen zseniálisnak, Batta András karizmatikusnak, Kesselyák Gergely virtuóznak, Várdai István pedig modellnek nevezte a TánBorEn Triót. Miklósa Erika pedig az egyik értékelésében így fogalmazott:

– Nekem az a legcsodálatosabb, hogy köztetek egyedül Csombor az, aki az anyatejjel szívta magába a klasszikus zenét, viszont ti ketten nem. Itt azt üzenitek egy Kecskemét melletti kis faluból és egy balatoni kisvárosból… Füred, éljen Füred! hogy a klasszikus zene milyen jó nyelv, szóval ez egy nagyon jó üzenet mindenkinek. Nem véletlenül mondom, hiszen én is egy kis városból jövök, ahol nem volt operaház. Szóval az teljesen mindegy, hogy honnan jövünk. Ez közös. Ez az érzés, amit közölni akartok. És betalált.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2018 >
december 31 - január 06
  • 31

    Szilveszteri rádiószínház

    17:00 -19:00
    2018.12.31
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Rádiószínház.

  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    A Himnusz

    17:00 -19:00
    2019.01.04
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállítás megnyitó.

  • 05

    Rendhagyó tárlatvezetés

    17:00 -19:00
    2019.01.05
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Betekintés Lesznai Anna és Zoób Kati közös kiállítására.

  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004