Oldal kiválasztása

Az éltető víz és az ember, aki megfesti azt

Szerző: | 2019-06-15.

A Vaszary Galéria tárlata a víz hétköznapi élethez kötődő kérdésköreiből válogat a 19. századi nemzetközi – döntően francia – és magyar remekművek között. Itt van a realista festészet atyjaként számon tartott Gustave Courbet, a hazai művészek sorát pedig, többek között Benczúr Gyula, Csók István, Vaszary János, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál neve fémjelzi. A Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című tárlat az idei nyár egyik legszerethetőbb programjának ígérkezik.

A félszáz remekművet felsorakoztató kiállítást dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitotta volna meg, távollétében Geskó Judit művészettörténész, a Vaszary Galéria művészeti főtanácsadója olvasta fel a főigazgató gondolatait.

– A legrégebbi képek születésétől a legifjabbakig csaknem nyolcvan esztendő a korkülönbség. Vagy még inkább: a korszakos különbség. Világok távlata id. Markó Károly nimfáitól a Vaszary strandjain napozó alakokig. (…) Azóta még egyszer annyi esztendő eltelt már, és a művészeti látásmód újabb sarkos fordulatokat vett. Ám a természet ezalatt látszólag mit sem változott: a folyók ugyanott folynak, a tengerek sem felejtették el az ár-apályt. Valójában sok minden más lett. Ki ne tudná, hogy csak a legutóbbi évtizedekben az ember mennyit ártott a víznek – hangoztak el Baán László gondolatai. – Ezek a remekművek még mind egy harmóniáról, ember és természet becsületes együttéléséről mesélnek a maguk módján. Nekünk, akik a 21. századból rájuk csodálkozunk, nemcsak áhítatos művészi élményt nyújtanak, hanem figyelmeztetnek is e világ törékenységére. Így lesz a közhelyből közösségi hely, és benne közösségi gondolat. Üzenet, amely így szól: jó lenne megbecsülni természeti és kulturális örökségünket, és bölcsebben vigyázni arra, ami a miénk. Hogy legyen ezután is éltető víz a Földön – és ember, aki megfesti azt – zárult a főigazgatói gondolatsor.

  • Képgaléria

– Évek óta dédelgetett álmunk volt a vizeket témaként választó kiállítás. Országosan is jelentős tárlatot nyitunk ma meg, amit a város elköteleződése nélkül ugyan nem lehetne megszervezni, de szükségünk van kiemelt támogató partnerekre is – ezt már Bóka István polgármester mondta köszöntőjében.

A víz, és annak számos előfordulási formája – pára, kút, száradó ruha, tajtékos tenger, tomboló vihar, harmatos fű, fürdőzők, havas táj vagy gomolygó felhő – szinte kivétel nélkül minden festőt megihletett. A szó szerint kiapadhatatlan témát 19. századi művészek tolmácsolásában láthatja a füredi közönség. A nemzetközi élvonalból itt van Gustave Courbet, Charles-Francois Daubigny és Jules Dupré. A hazai alkotókat többek között a plein air, azaz a szabadban való festés úttörője, Szinyei Merse Pál és a barbizoni iskolához tartozó impresszionista, Paál László képviseli. Melléjük sorakozik fel Csók István, Ferenczy Károly, Glatz Oszkár, Iványi Grünwald Béla, Mészöly Géza, Mednyánszky László és Munkácsy Mihály.

A Vaszary Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összefogásával létrejött kiállítás különlegessége Benczúr Gyula frissen restaurált Stranbergi tó című képe, ami a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény egy kevésbé ismert darabja. Kitüntetett szerepet kap a kiállítótérben Vaszary János, aki otthonosan mozgott a francia Riviérán és a Balaton-parton egyaránt, megfestve a tengerjáró hajókat és a füredi strandolók színpompás napernyőit.

A kiállítás november 17-ig látogatható a Vaszary Galériában.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
június 05 - június 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál Ünnepi Könyvhét

    10:00 -18:00
    2023.06.07-2023.06.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Irodalom és koncertek.

    Magyar Mozgókép Fesztivál

    15:00 -23:00
    2023.06.07-2023.06.10
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 08

    Tandori Rhodes Show

    19:00 -21:00
    2023.06.08
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékezés Tandori Dezsőre.

  • 09

    Jazzköltészet

    18:00 -20:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gyukics Gáborral és Grencsó Istvánnal.

    Éles Gábor Trió

    21:00 -23:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Jazz koncert.

  • 10

    A füredi rabbi séta

    11:00 -13:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnézés.

    Boglár itt és most

    16:00 -18:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállításmegnyitó.

  • 11
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004