Oldal kiválasztása

Drónflotta a Balatonnál

Szerző: | 2019-06-21.

Életeket menthetnek azzal a három drónnal, amelyek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkáját segítik a Balatonon.

A témában tartott tihanyi sajtótájékoztatón Bagyó Sándor, a szakszolgálat elnöke azt mondta, hogy a Balaton a legbiztonságosabb európai tó, ami nagy összefogás eredménye. A „drónflotta” üzembe állításával ez a helyzet fenntartható – tette hozzá.

Közölte, hogy az Alpha és Bravo névre keresztelt drónok a felderítésben, kutatásban segítik munkájukat, míg a Charlie névre hallgató szállítódrón egy automatikusan felfújódó mentőeszközt szállít magával, s annak vízre dobásával segít a bajba jutottakon.

Bagyó Sándor elmondta, idén húszéves szakszolgálatuk kétezer embernek ad munkát egy szezonban, tavaly több mint 3600 esetben végeztek mentést, míg mentőhajóikra százszor volt szükség.

A drónokat a Magyar Telekom biztosítja a szakszolgálatnak. Szabó Béla, a cég márka- és lakossági kommunikációs igazgatója jelezte, hogy a nyári időszak tesztüzem lesz. Ha az eszközök beválnak, továbbiak üzembe állítása várható – tette hozzá.

A drónok a tó közepéig képesek berepülni, akár óránkénti 70 kilométeres sebességgel is, így jelentősen rövidülhet a mentésig eltelő idő. A keresődrónokon normál és hőkamera van, utóbbi miatt szürkületkor és este is kiválóan használhatók, illetve az eszközökön keresztül a vízimentők kommunikálni is tudnak a bajba jutottakkal, utasításokat tudnak nekik adni a mentőhajó megérkezéséig – ismertették a sajtótájékoztatón.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
8910111213
  • 16:00 -19:00
    2019.07.13
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Írófényképek – Balatoni nyár kiállítás zárása.

14
  • 11:00 -13:00
    2019.07.14
    Vaszary Galéria

    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetése a Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című kiállításon.

15161718192021
2223
  • 15:00 -22:00
    2019.07.23-2019.07.28
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Operagála, prímásverseny, szívhalászat.

2425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004