Oldal kiválasztása

Vérpiros szívek az Anna-bálon

Szerző: | 2019-07-09.

Új kulisszával bővül az Anna-bál, idén a Gyógy tér is része lesz az eseménynek. Operett műsor, vérpiros porcelánszívek, sétakocsikázás történelmi ménessel - július 27-én az Anna Grand Hotel hangulatos kertjében rendezik meg a 194. Anna-bált. A patinás rendezvényt ezúttal is az Anna Fesztivál eseményei előzik meg. Lesz prímásverseny, szívhalászat, operagála és utcabál.

Közel hétszáz vendéggel az utóbbi idők legnépesebb báljára készülnek Balatonfüreden. Megőrizve a ceremónia fényét, a Kossuth-forrás előtti területen is asztalok várják majd a bálozókat – ezzel is megidézve a korabeli népes bálok hangulatát.

– A bál elsősorban az elsőbálozó hölgyekről szól, ez idén sem lesz másként. A partner városainkból harminckét fiatalt várunk, és meghívtuk a bálba a 18 éves füredi lányokat is, ezúttal tizenheten vesznek részt az eseményen. Kibővített kulissza várja a vendégeket, a Gyógy téren is lesznek asztalok. Büszkék vagyunk rá, hogy a füredi borász, Figula Mihály lett idén a Borászok borásza, ezért a báli vacsorához egy Figula vörösbort ajánlunk minden vendégnek – fogalmazott az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón Bóka István, polgármester.

A bál estéjén az Anna-báli szépek lovasfogatain lehet majd sétakocsikázni. Balatonfüred lesz az egyetlen hely, ahol a mezőhegyesi, a szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok fogatai közül választhatnak a vendégek.

– A báli szív színét ezúttal a Balaton fölött lenyugvó Nap ihlette. Egyetlen példányban készülő herendi porcelán serleget vehet majd át a bál szépe illetve udvarhölgyei. A bál szépe egy Viktória-mintára épülő Royal Garden mintájú Herendi vázát kap, amely Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjén debütált először, Magyarország hivatalos nászajándékaként – mondta dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: a vendégek elé 3500 darabos, hetven millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített szerviz kerül.

Az Operaház balettművészei táncolják a bálon a palotást, a bál szépét és két udvarhölgyét éjfélkor mutatják be, ők másnap délelőtt tíz órakor a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd sétakocsikáznak a városban.

A báli vacsorára a marha steak egyenesen Amerikából érkezik egy világhírű család farmjáról – jelentette be Lengyel Ernő az Anna Grand Hotel tulajdonosa, aki hozzátette, a borválasztékban balatoni borok, füredi borászok portékái kóstolhatók.

A vendégek között lesz többiek között Eperjes Károly, Nagy Ervin, Borbély Alexandra, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf és Szilágyi Áron. A bál fővédnöke Kásler Miklós miniszter lesz.

Idén is megrendezik a szívkórház előtti téren felállított nagyszínpadon az Operagálát, előtte egy nappal a Magyar Állami Operaház művészei lépnek fel, vasárnap este pedig a Gyógy téren operafilm vetítés lesz – jelentette be Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója. Az Operaház énekesei ezúttal a báli operett műsorban is fellépnek, a Kálmán Imre leghíresebb dalait felölelő estet, Káel Csaba rendezi.

Az eseményhez idén is kapcsolódik prímásverseny, a bál hetében cigányprímások mérik össze a tudásukat. A zsűriben ott lesz Roby Lakatos világhírű hegedűművész is.

A sajtótájékoztatón részt vett Tóth Kinga Zoé a tavalyi bál szépe, mint elmondta, az elmúlt egy évben több rendezvényen is képviselte a várost, modell szerepléseket is kapott és most is nagy izgalommal készül vőlegényével a bálra. Az est háziasszonya Juhász Anna lesz.

Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményére a hagyományos belépő 80 ezer forintért kapható. A Gyógy téri asztaloknál 55 ezer forintért lehet helyet foglalni, az ülőhellyel nem járó sétálójegyek továbbra is 25 ezer forintba kerülnek. Idén is minden hölgy sorszámozott herendi porcelánszívet kap ajándékba.
A bál előtt a Vaszary Villa kertjében gyülekeznek a vendégek és onnan indul majd a zenés menet, itt akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelán szíveket. A báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

A bált a július 23-28. között zajló Anna Fesztivál programjai előzik meg.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004