Oldal kiválasztása

Klasszikus hajók Füreden

Szerző: | 2019-07-11.

Kilencven évvel ezelőtt, 1929-ben tervezte meg a norvég Johan Anker a világ azóta is egyik legnépszerűbb versenyvitorlását, a Dragont. A magyar flotta a jubileumot két versennyel ünnepli meg, amelyre az érdeklődőket is szeretettel látják. A Johan Anker Kupa – Getronics Nagydíj és a Getronics Balaton Classics – Dragon 90 elnevezésű versenyeket a Balatonfüredi Yacht Club rendezi a Magyar Vitorlás Szövetség támogatásával és a Magyar Dragon Szövetséggel közösen.

A versenyre meghívást kaptak az osztály legendás vitorlázói, a Balaton klasszikus cirkálói, és természetesen minden Magyarországon fellelhető Dragon és tulajdonosaik. Az esemény a Dragonok számára egyben a hagyományos Németh István Emlékverseny is.

A klasszikus és modern Dragonok illetve nagy testvéreik: többek közt a Tramontana 8R yacht, a Tabu 40-es cirkáló, valamint a Mágia és az Addio IV. 30-as cirkálók a balatonfüredi hajóállomás mólójának nyugati oldalán várják majd az érdeklődőket. A hajókat csütörtök délután és pénteken is meg lehet majd tekinteni.

  • Képgaléria

Hajóbemutatók is színesítik a programot, csütörtök este pedig egy pohár itallal várják a legénységek a vitorlázás iránt érdeklődőket, valamint egy kis tárlattal mutatják be a szervezők az osztály és a hajók történetét Bujtor István szobránál.

A Getronics Balaton Classics versenyen több túra- és pályafutamot, valamint egy egyedi váltóversenyt is rendeznek, amelyek mind jól nyomon követhetőek lesznek a balatonfüredi mólóról.

Részletes program itt.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004