Oldal kiválasztása

Anna-báli vacsora – A Fehér Házban is ezt tálalják

Szerző: | 2019-07-18.

Kilencedik alkalommal készíti az Anna-bál gálavacsoráját Tóth József séf. Minden évben maga állítja össze a vendégek asztalára kerülő ételsort, amit előtte többszöri próbafőzésen tesztel. Idén egy régóta vágyott különlegességgel készül: a Fehér Házban is rendszeresen feltálalt Omaha steak lesz az egyik főétel.

Július 27-én rendezik a 194. Anna-bált, az eseménynek helyet adó Anna Grand Hotel konyhájában Tóth József séf és segítői a sajtó jelenlétében készítették el a báli menüt.

A négyfogásos vacsorán ezúttal süllő és marha steak kerül majd az asztalra. A világhírű Omaha steak Amerika legnagyobb marhahús-előállító vállalkozásától származik, érdekessége, hogy kizárólag ezt a marhahúst szolgálják fel az amerikai elnök különgépén és a Fehér Házban is.

A bál estéjén harminc szakács tálalja majd az ötszáz vendég elé a menüt az Apponyi-mintás porcelántányérokon.
Előételnek bükkfa forgácson érlelt süllőfilét kézműves kecskesajttal, házi sült paprikakrémmel, savanyított zöldségekkel. Majd következik a málnakrémleves sós túrógombóccal, ppisztáciával.
Főételnek braisingelt marhapofát tálalnak céklákkal, portói glazzal, pirított szalvétagombóccal, valamint Omaha bélszínt ördögszekér gombával, kakukkfüves-mézes sült mogyoróhagymával, füstölt burgonyahabbal. A desszert maracuja szelet lesz vaníliás cracquelinnel, egzotikus gyümölcsökkel.

Videón megnézhető a menü Tóth József tolmácsolásával.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2019 >
október 21 - október 27
  • 21
    Nincsenek események
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Október 23-i megemlékezés

    10:00 -18:00
    2019.10.23
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Megemlékezés.

  • 24
    Nincsenek események
  • 25

    A táplálkozás európai kultúrtörténete

    17:00 -19:00
    2019.10.25
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Könyvklub.

  • 26

    Füredi Őszi Fesztivál

    10:30 -20:00
    2019.10.26
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Előadások, rendhagyó tárlatvezetés.

    Rendhagyó tárlatvezetés

    16:00 -18:00
    2019.10.26
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállítás Szőke András, filmrendező, színész szemével.

    Marlene Dietrich zenés est

    18:00 -20:00
    2019.10.26
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Német nyelvű színházi előadás.

  • 27
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004