Oldal kiválasztása

Újra vizes világbajnokság lehet Füreden

Szerző: | 2019-07-21.

Budapest rendezheti a 2027-es vizes világbajnokságot, erről a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA döntött vasárnap a dél-koreai Kvangdzsuban. A jelenleg is zajló világbajnokság helyszínén a FINA illetékesei úgy határoztak, hogy a 2025-ös vb-nek az oroszországi Kazany adhat otthont, két évvel később pedig - akárcsak 2017-ben - ismét a magyar főváros lesz a házigazda.

A Magyar Úszó Szövetség pályázatában a világbajnokság helyszíneként Budapest és Balatonfüred volt megnevezve. 2017-ben rendezett közösen vizes világbajnokságot Budapest és Balatonfüred, akkor a nyíltvízi versenyeknek adott helyet Füred.

– Egyelőre szándéknyilatkozatot adtunk arról, hogy nyertes pályázat esetén megfontoljuk a füredi rendezés lehetőségét. Végleges döntés még nincs, ez egy lehetőség, amely sok előnnyel járhat, de az biztos, hogy a 2017-es világversenyhez képest a Tagore sétány leterheltségén mindenképp enyhítenünk kell majd – nyilatkozta portálunknak korábban Bóka István polgármester.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) bejelentése szerint hét nemzeti szövetség pályázott a 2025-ös és a 2027-es világbajnokságra. A magyar pályázat mellett Ausztrália Melbourne-nel, Oroszország Kazannyal, Szerbia Belgráddal, az Egyesült Államok Greensboróval, valamint Kína és Ukrajna szerette volna megrendezni a világversenyt.

A döntéssel kapcsolatban Julio C. Maglione, a FINA elnöke kifejtette: a magyar főváros a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezte két évvel ezelőtt, és semmi kétsége afelől, hogy a bizalmat ismét meghálálják.

A 2019-ben a dél-koreai Kvangcsu, 2021-ben a japán Fukuoka, 2023-ban pedig a katari Doha ad majd otthont a vízi világbajnokságnak.

A magyar főváros és Balatonfüred mellett eddig Perth, Róma, Barcelona, Fukuoka és Kazany rendezett két vizes világbajnokságot.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2019 >
Augusztus
  • 01

    20:00 -22:00
    2019.08.01
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A Budafoki Dohnányi Zenekar Kamaraegyüttesének koncertje.

  • 02

    20:00 -22:00
    2019.08.02
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klassz a parton programsorozat koncertje.

  • 02

    20:30 -22:30
    2019.08.02
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Pop-rock slágerek az ország egyik legnépszerűbb zenekarától.

  • 02

    22:00 -23:50
    2019.08.02
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A hegedűtanár.

  • 03

    20:00 -22:00
    2019.08.03
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Balog József és Érdi Tamás estje.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004