Oldal kiválasztása

Árverés 100 milliós értékben

Szerző: | 2019-08-14.

Mintegy háromszáz műtárgyra lehet licitálni a Pintér Aukciósház Balaton, nyár, szerelem tematikájú árverésén. A festményeket, szobrokat, fotókat és Zsolnay-porcelánokat tartalmazó aukciós kiállítás az árverésig mindennap látható a Vaszary Galériában.

A tizedik alkalommal megrendezendő árverésen a klasszikusok mellett modern és kortárs alkotások szerepelnek. Egyebek mellett Rippl-Rónai József, Egry József, Márffy Ödön és Rozsda Endre alkotásai láthatók, de Mednyánszky László, Szőnyi István, Vajda Lajos, Scheiber Hugó, Kmetty János egy-egy alkotása, sőt még egy Pierre-Auguste Renoir grafika is része a kiállításnak.

A kortársak közül itt vannak Bak Imre, Fehér László, M. Tóth Margit, Szüts Miklós és Váli Dezső munkái, a fiatalabbak közül Horváth Lóczi Judit, Verebics Ágnes, és Baranyai András műveivel is találkozhatunk.

Az árverés legolcsóbb tétele 24 ezer forint, míg a két legdrágább alkotás Egry József Borozgatók című pasztellja, valamint a Boldi Íjász című szobra, melynek kikiáltási ára 11 millió forint. A kiemelt műtárgyak közé tartozik egy, a Balaton vidékét ábrázoló festmény Rippl-Rónaitól.

Az aukción szereplő műtárgyak kikiáltási árának összértéke mintegy 100 millió forint; az eladásra kínált alkotások között csaknem 100 festmény és 200 szobor, porcelán- és műtárgy található.

A mindenki számára nyitott árverést augusztus 17-én este 19 tartják az Anna Grand Hotelben, a rendezvény háziasszonya Juhász Anna irodalmár lesz.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2018 >
július 30 - augusztus 05
  • 30

    Kamarakoncert

    18:00 -20:00
    2018.07.30
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Madaras Gergő karmester és felesége Győri Noémi fuvolaművész koncertje.

    Operagála

    20:00 -22:00
    2018.07.30
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Egy este híres operák jegyében.

  • 31

    Mozart: Varázsfuvola

    20:00 -22:00
    2018.07.31
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gulyás Dénes rendezésében a híres darab.

  • 01

    Klassz a parton koncert

    20:00 -22:00
    2018.08.01
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klasszikus zene a parton.

  • 02

    A Kodály Quartet és Farkas Gábor estje

    20:00 -22:00
    2018.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Klasszikus zene a parton.

  • 03

    Szirtes Edina Mókus koncert

    20:00 -22:00
    2018.08.03
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A virtuóz zeneszerző estje.

  • 04

    Tompos Kátya és Hrutka Róbert koncertje

    20:00 -22:00
    2018.08.04
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    A sokszínű Európa izgalmas zenei világa.

  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004